Koronavírus-járvány

Már hatezer kamasz oltását kérték a szülők az akcióhéten

A legtöbben az első oltásra érkeztek.

2021.11.25 15:36MTI

Az oltási akcióhét első három napján már 6 ezer 12-17 éves gyerek oltását is kérték a szülők, a legtöbben az első oltásra érkeztek - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, hozzátéve, hogy e korosztály átoltottsága is folyamatosan nő.

A kormányzati portál kiemelte: Magyarország készen áll az 5-11 évesek oltására is, miután az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtökön engedélyezte a Pfizer vakcináját ennek a korosztálynak.

A 12-17 évesek oltásával kapcsolatban azt írták: amennyiben a szülő szeretné gyermekét beoltatni, megteheti a most zajló oltási akcióhéten vagy a normál menetrend szerint is az online regisztrációt követően internetes időpontfoglalással, illetve a háziorvosnál, házi gyermekorvosnál.

A 18 évesnél fiatalabbak oltásához szülői hozzájáruló nyilatkozat is kell - tették hozzá.

Mint írták, a 18 éves korosztályban is lehetséges a megerősítő, harmadik oltás felvétele, ami különösen indokolt lehet a krónikus betegséggel küzdő, kockázati csoportba tartozó fiataloknál. A szülőknek ez esetben érdemes a gyermek kezelőorvosával, gyermekorvosával konzultálni. Eddig több mint hétszáz szülő kérte gyermeke megerősítő oltását.

A 16-17 éves korosztály oltása május közepén kezdődött, átoltottságuk jelenleg 56 százalékos. A 12-15 éves korosztály oltása egy hónappal később indult, átoltottságuk 36 százalékos. A kamaszok oltására a tanév elején célzott akciót is szerveztek az iskolákban. A 18 év alatti korosztályt a jelenlegi hatósági engedélyek alapján csak Pfizer-vakcinával lehet oltani - tették hozzá.

Kiemelték: az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtökön jelentette be, hogy engedélyezi az 5-11 évesek oltását is a Pfizer-vakcinával.

Magyarország készen áll ennek a megszervezésére is, van elég Pfizer-vakcina, és a kormány további vakcinákat kötött le a gyerekek oltására.

A gyermekek védelme érdekében a kormány több intézkedést is elrendelt a közelmúltban: a pedagógusok számára már tavasszal oltási akciót szervezett, mostantól a pedagógusoktól is elvárt az oltás felvétele az állami fenntartású iskolákban, az iskolákban továbbra is fontos a megelőző higiénés szabályok betartása, az iskolaigazgatók előírhatják a maszkviselést, és decembertől csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be a külsősök az iskolákba.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.