Belpolitika
Megszavazták az Országgyűlésben Szabó Tímea 9,7 milliós büntetését
Szabó Tímeára azért rótt ki 9 686 400 forintos bírságot Kövér, mert június közepén kifeszített egy molinót, amin a "Fidesz" felirat fölött a Kínai Népköztársaság zászlajának csillagai álltak.
2021.10.19 14:13ma.huHiába kérte 9,7 millió forintos büntetésének hatályon kívül helyezését Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője, az Országgyűlés vita nélkül, 114 szavazattal, 47 ellenében, 2 tartózkodás mellett fenntartotta Kövér László házelnök döntését, így Szabó tiszteletdíja közel 10 millió forinttal csökken – írta az Atv.hu.
Szabó Tímeára azért rótt ki 9 686 400 forintos bírságot Kövér, mert június közepén kifeszített egy molinót, amin a „Fidesz” felirat fölött a Kínai Népköztársaság zászlajának csillagai álltak. A házelnök azzal indokolta akkor a magas büntetést, hogy már nem először kellett az ellenzéki politikusra bírságot kiszabni, amiért megsértette a házszabályokat. Szabó először a mentelmi bizottságnál kérelmezte a döntés hatályon kívül helyezését, önkényesnek, megalapozatlannak nevezve azt, ám elutasították a kérelmét. Ezután szeptemberben kérte az Országgyűléstől is a döntés hatályon kívül helyezését.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06