Közigazgatás
Új kormányablakbusz áll forgalomba Pest megyében
A buszok lehetőséget biztosítanak az ügyek helyben intézésére a kistelepüléseken.
2021.10.14 03:30MTI
Új kormányablakbusz áll forgalomba Pest megyében - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára Őrbottyánban szerdán.
György István elmondta, hogy 2011-ben 29, ma több mint 2500 ügytípus intézhető a kormányablakoknál, és ezt a munkát segítik a folyamatosan üzembe helyezett kormányablak-buszok is, amelyekből 24 van.
A buszok lehetőséget biztosítanak az ügyek helyben intézésére a kistelepüléseken - tette hozzá.
A területi közigazgatás új struktúrájának köszönhető, hogy május 2-áig ötmillió állampolgárt sikerült beoltani Magyarországon a koronavírus ellen. A kormányhivatalok szervező munkája nélkül ez nem valósulhatott volna meg - fűzte hozzá az államtitkár.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, a közigazgatás bő tíz évvel ezelőtti átalakítását dicsérve kiemelte az állam és a polgárok közötti partnerséget.
Domokos Péter, a kormányablakok működéséért felelős miniszteri biztos azt mondta, hogy 3,3 millió magyar lakik olyan helyen, ahol nem működik kormányablak.
Közülük 120 ezer fölött jár azoknak a száma, akik 2018 óta igénybe vették a kormányablakuszok szolgáltatásait - fűzte hozzá.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06