Egészségügy
Emmi: az állami kórházak felújításához biztosítva vannak a források
A minisztérium Kásler Miklós miniszter iránymutatásainak megfelelően kiemelten kezeli az Egészséges Budapest Programot.
2021.10.10 01:43MTIMagyarország kormánya biztosítja az állami fenntartású, közfinanszírozott kórházak felújításával kapcsolatos beruházások második üteméhez a szükséges forrást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel.
A minisztérium Kásler Miklós miniszter iránymutatásainak megfelelően kiemelten kezeli az Egészséges Budapest Programot: ezúttal 17 fővárosi székhelyű kórházat újítanak fel, amihez 60 milliárd forintot bocsátott rendelkezésre a kormány - közölték.
A projekt bővítése kilenc, már az első ütemben is szereplő kórházat érint, továbbá két új intézmény, a váci Jávorszky Ödön Kórház és a kistarcsai Pest Megyei Flór Ferenc Kórház is részt vesz a felújítási programban. Ezáltal az összes felújítandó alapterület 300 994 négyzetméterre növekedett - írták.
"A felújítás során megtörténik a kijelölt esztétikailag kifogásolható épületek, épületrészek bontása, valamint a recepciós pultok kialakításához szükséges alapinfrastúktúra kialakítása és biztosítása. Megvalósul a műtők légtechnikai berendezéseinek felmérése, tisztítása, felújítása, szükség szerinti kialakítása". A nagyszabású felújítás során kiépítik a kórházakban a wifi-hálózat működéséhez szükséges optikai gerinchálózatot is - olvasható a közleményben.
A kormány 14,805 milliárd forint forrást biztosít a kórházfelújítási program második üteméhez - írták.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06