Oktatás
ITM: húszéves a versenyképes matematikai tudást biztosító Erdős-program
A tehetséggondozó program pontos eleme a versenyekre való felkészítés.
2021.10.03 00:30MTIMagyarország versenyképességének szempontjából kulcsfontosságú a jól képzett szakemberek folyamatos utánpótlása. A Pannon Egyetem által 2001-ben megalapított Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó már két évtizede biztosít fejlődési lehetőséget a jó képességű, elsősorban vidéki diákoknak - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.
Az ITM szombaton kiadott közleményében az államtitkár ismertette: az Erdős-program a bentlakásos hétvégi tréningjeinek, elkötelezett és elismert pedagógusainak köszönhetően mára az egész országban népszerű tehetséggondozó mozgalommá nőtte ki magát. Az "Akkreditált kiváló és nemzetközi tehetségpont" címet is elnyert program középpontjában a kreativitás fejlesztése és a csoportos munka áll, elsődleges célja a hatékony matematikai gondolkodás erősítése egy-egy probléma azonosításában, elemzésében, megoldásában.
A tehetséggondozó program pontos eleme a versenyekre való felkészítés, amely egyúttal a résztvevők fokozott koncentrációra és együttműködő versengésre való képességét is fejleszti. A "sikeres emberek" elnevezésű sorozatban neves tudósok, gazdasági szakemberek bevonásával motiválják a fiatalokat a pályaválasztásuk során, idejekorán felkeltve érdeklődésüket a műszaki- és természettudományok iránt.
Schanda Tamás hangsúlyozta: "a világ versenyképes gazdaságainak sikeréhez az információ hatékony értelmezésével, elemzésével és feldolgozásával összefüggő készségek jelentős mértékben hozzájárulnak. Egyre fontosabbá válik a képzelőerő, a megszokottól eltérő látásmód, valamint az együttműködés, az alkalmazkodás, a kommunikáció képessége is. A matematikai tehetséggondozást sem lehet elég korán kezdeni, Magyarországon azon dolgozunk, hogy a kutatói életpálya valamennyi szakaszában támogatni tudjuk a fiatalokat. A hálózati modellben működő tehetséggondozó program eredményességét nemzetközi versenyeken elért rangos helyezések is bizonyítják."
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06