Fejlesztés

Informatikai hallgatói labort adtak át a veszprémi Pannon Egyetemen

Kiképezték az oktatókat is.

2021.09.14 17:56MTI

Az egyetemi képzést szolgáló informatikai labort adtak át a veszprémi Pannon Egyetemen, ahol a hallgatók a nagyvállalati és a kormányzati informatikai környezetet ismerhetik meg - mondta a keddi átadó ünnepségen a digitalizációért felelős helyettes államtitkár.

Solymár Károly Balázs közölte: a Programozd a jövőd program keretében az országban elsőként Veszprémben adtak át ilyen, 60 millió forintból megvalósuló, három laborból álló létesítményt. A laborokban egyrészt hálózatépítést, másrészt felhőépítést, harmadrészt a mérnöki tervezést gyakorolhatják a hallgatók.

Hangsúlyozta: a program célja az egyetemi képzés színesítése, amely által nemzetközi szinten is értékes tudáshoz jutnak a hallgatók, ráadásul ingyenesen. A program keretében kiképezték az oktatókat is, valamint ingyenes vizsgára is lehetőséget kapnak a hallgatók.

Országszerte 19 intézményben telepítenek majd hasonló informatikai laborokat a közeljövőben, összesen 681 millió forint értékben - ismertette.

Vonderviszt Ferenc, a Pannon Egyetem rektorhelyettese kiemelte: az egyetem életében a digitális transzformációhoz való hozzájárulás kiemelten fontos, ebben nagy előrelépésre ad lehetőséget az új labor.

Hegedűs Barbara, Veszprém alpolgármestere (Fidesz-KDNP) szintén a város kiemelt céljának nevezte a "digitális megoldásokra való átállást" hozzátéve, hogy a folyamatban partnerként tekintenek az egyetemre.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.