Járvány

Mi ez a torokfájós, köhögős megbetegedés?

Több oka van, hogy nő a felső légúti betegséggel küzdők száma.

2021.09.14 13:42Ma.hu

A nagy napi hőingadozás, az iskolakezdés, a maszk viselésének elhagyása és az, hogy már nem tartunk távolságot, mindezek együtt okozzák, hogy egyre többen küzdenek felső légúti betegséggel - mondta Noszek László fül-orr-gégész főorvos az InfoRádiónak. A szakember hozzátette, hogy a koronavírus-járvány negyedik hulláma így most párhuzamosan jár az összes többi felső légúti betegség gyakoriságának emelkedésével is, amit a statisztikák is megerősítenek.

Miután pedig a SARS-CoV-2 okozta fertőzés is lényegében egy felső légúti betegségként indul, nagyon nehéz is megkülönböztetni egymástól őket. A főorvos megjegyezte, jelenleg ráadásul egy intenzív allergiás szezont is élünk, és ennek szintén lehetnek olyan tünetei, amelyek kísértetiesen hasonlítanak a felső légúti-, következésképp a koronavírus-fertőzésre. Bár az utóbbi esetében a láz, a köhögés, a torokfájás, a rossz általános állapot, úgymint gyengeség és elesettség sokkal tovább tart, szemben a többi betegséggel. Még az influenza esetében is jellemző a három-öt napon, egy héten belüli javulás.

A SARS-CoV-2-fertőzésnél viszont csak a láz vagy torokfájás is öt-hét napig "kapásból eltarthat", tehát jobban megviseli az embereket - magyarázta a főorvos, aki szerint az objektív elkülönítést a tesztek segíthetik.

A főorvos a közelgő influenzaszezonra is kitért, emlékeztetve, hogy a tavalyi szezon elmaradt, aminek elsősorban a maszkviselés és a távolságtartás volt a hátterében, emiatt viszont most nem rendelkezünk azzal a tudással, hogy mely vírustörzsek lesznek a leggyakoribbak. "Emiatt elképzelhető, hogy akár nehezebb is lesz a helyzet, de ezt nagyon nehéz megjósolni" - fogalmazott. Megismételte, egyes szakemberek "keményebb" influenzajárványra számítanak, de ez - a jelenlegi helyzetben - teljes bizonyossággal nem jelenthető ki.

Noszek László kiemelte, abban az esetben, ha valakinél a felső légúti tünetek nehéz légzéssel-fulladással párosulnak, akkor mindenképpen orvoshoz kell fordulnia.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.