Koronavírus-járvány
185 ezer diák élt nyáron az oltás lehetőségével
Az augusztus végi, szeptember eleji iskolai oltási akcióban további csaknem 50 ezren akarnak részt venni.
2021.09.01 19:26MTIA diákok közül 185 ezren éltek nyáron a koronavírus elleni oltás lehetőségével - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a közmédiával szerdán.
György István, aki az országos oltási munkacsoport vezetője is, hozzátette: az augusztus végi, szeptember eleji iskolai oltási akcióban további csaknem 50 ezren akarnak részt venni. A két szám együtt már "tiszteletre méltó", de még inkább növelni kell a gyerekek átoltottságát, mert át tudják adni a fertőzést - emelte ki.
A pedagógusok körében már 85 százalékos az átoltottság a koronavírus elleni vakcinával - tette hozzá.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az egész világból aggasztó hírek érkeznek a delta variánsról.
Ezek azt mutatják, hogy még nem ért véget a járvány - mondta.
Bár már a felnőttek 66 százalékát beoltották, fontos, hogy még többen megkapják a vakcinát. Fel kell készülni a negyedik hullámra, és minél nagyobb az immunizáltak aránya, annál védettebb Magyarország - emelte ki György István.
Többféle akcióban oltanak továbbra is: folytatják az idősotthonok lakóinak immunizálását, de már az általános iskolásoknak is adnak vakcinát. Egész nyáron arra biztatták a szülőket, hogy kérjenek oltást a gyerekeiknek. Így a tanulók élvezhetik a jelenléti oktatást, a felnőttek pedig tudnak munkába járni, tehát működőképes marad a gazdaság - mondta.
Az államtitkár megjegyezte, hogy az idei tanév sokkal biztonságosabban kezdődhet, mint a tavalyi, hiszen akkor még vakcina sem volt.
Most nem lesz kötelező az iskolákban a maszkviselés és a testhőmérséklet mérése, de tiltani sem fogják azokat. A kormány arra készül, hogy az egész idei tanévet jelenléti oktatással tudja végigvinni - mondta György István.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:08 Ritka nyári hidegfront hozott 30 centiméter havat az Alpokba - videó
- 14:07 Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
- 10:06 Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése
- 6:05 Ökológiai vízpótlás kezdődött az Ős-Sárvízen
- 20:04 Ukrán szárazföldi erők: nem bántalmazás okozta egy kárpátaljai magyar katona halálát
- 18:55 Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06