Koronavírus-járvány

SZTE: több mint hatezer hallgatót vettek fel

Alapszakon 198-cal, mesterképzésen 23-mal nőtt a felvettek száma a tavalyihoz képest.

2021.07.23 10:09MTI

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) az idei általános felvételi eljárásban 6051 hallgatót vett fel, 147-tel többet a tavalyinál - tájékoztatta az egyetem pénteken az MTI-t.

A pótfelvételi, a szakirányú képzések és a külföldi hallgatók folyamatban lévő felvételi eljárásának lezárása után idén is több mint 8000 új diák kezdheti meg tanulmányait szeptemberben az SZTE-n - írták.

Alapszakon 198-cal, mesterképzésen 23-mal nőtt a felvettek száma a tavalyihoz képest.

Alapszakon 3874-en, mesterszakon 879-en, osztatlan képzésben 953-an, felsőoktatási szakképzésen pedig 345-en kezdik meg tanulmányaikat. Közülük állami ösztöndíjas képzésen 5098, önköltséges finanszírozási formában 953 új hallgató tanul majd.

A 2021-es központi felvételi eljárás során hat kar tudta növelni elsős hallgatóinak számát: az állam- és jogtudományi, a mérnöki, az egészségtudományi és szociális képzési, a Juhász Gyula pedagógusképző, a természettudományi és informatikai, valamint a mezőgazdasági kar.

A korábbi évekhez képest jelentős változás, hogy nem a nappali tagozatos hallgatók létszáma nőtt, hanem a levelezőre (1242) és távoktatásra (59) felvett diákok száma. A tavalyihoz képest 224-gyel többen kezdik meg ilyen képzési formában tanulmányaikat.

A legmagasabb pontszámok a felvételi eljárás sajátosságai miatt ismét a tanárszakokon alakultak ki. Az angol-német nyelv és kultúra tanári szakra 472 pont kellett. Magyartanári, spanyol nyelv és kultúra tanári szakra 469 pontra volt szükség. Jogász szakra 433 pont kellett; de 401 pontot kellett összeszedni a turizmus-vendéglátás szakhoz is.

Az SZTE a munkaerőpiaci igényekhez igazodva számos új szakot indított - jelezték. Ilyen az alkotóművészet és muzikológia (zeneelmélet), a design- és művészetmenedzsment képzés, emellett megújította a gyógypedagógia és a közösségszervezés képzéseit.

Az egyetem START ösztöndíjprogramjára 1416-an jelentkeztek, a pályázatokat augusztusban bírálják el - közölték.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.