Energia
Tavaly 3,5 millió tonnára nőtt az energetikai célú biomassza-felhasználás
A tűzifa részesedése 12,9 százalék, a napraforgóhéj 6,2 százalék, a gabonaszalma 7,4 százalék, a papíripari hulladék 6,7 százalék volt.
2021.07.04 16:48MTITavaly 3,5 tonna biomasszát használtak fel energetikai célra a belföldi üzemek, 9 százalékkal többet, mint 2019-ben - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet Nkft. tanulmányában, amelyet a honlapjukon tettek közzé.
Magyarországon 2020-ban 29, biomassza-alapanyagokat felhasználó erő- és fűtőmű működött, ezek 44,9 százalékban faaprítékot használtak fel, ami majdnem 974 ezer tonnát jelent. A tűzifa részesedése 12,9 százalék, a napraforgóhéj 6,2 százalék, a gabonaszalma 7,4 százalék, a papíripari hulladék 6,7 százalék volt.
A 38 biogázüzem legfőbb alapanyagcsoportját 42 százalékkal a mezőgazdasági termékek jelentették csaknem 571 ezer tonnával, amelynek 72,3 százaléka volt állati trágya. A feldolgozóipari alapanyagok aránya 32,9 százalék volt, amit jelentős részben szeszipari és tejipari melléktermékek, vagy a cukorgyártásból származó melléktermékek tettek ki - írták.
A 2020-ban felhasznált összes biomassza-alapanyag harmadát a Közép-Dunántúlon, majdnem 29 százalékát a Dél-Dunántúlon használták fel energiatermelésre. A biogázüzemekben felhasznált biomasszát legnagyobb részben, 26-26 százalékban Dél-Magyarország és az Észak-Alföld üzemei fogyasztották el.
Az összefoglaló a biomassza jelentőségét azzal indokolja, hogy a fosszilis energiahordozók kiváltásával hozzájárulnak a fenntartható fejlődéshez, csökkentve a levegőszennyeződést, az üvegházhatást. Természeti adottságainak köszönhetően Magyarország jelentős mennyiségű alapanyagot tud biztosítani energetikailag hasznosítható növényekből, növényi és állati hulladékokból, trágyából - tették hozzá.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


