Botrány
Chippendale fiúk pörgették fel a bulit a szentesi megyeházán
Parázs politikai vita kerekedett a forró műsorból.
2021.07.02 09:27ma.huForró hangulatú programon vehettek részt a Múzeumok Éjszakáján azok a szentesiek, akik a Hot Man Dance erotikus táncshow-ján pezsgő mellett múlatták az időt a patinás megyeháza udvarán - írja a Blikk.
Ám a dologból pillanatok alatt pártpolitikai perpatvar keletkezett, ugyanis a helyi Fidesz elfogadhatatlannak nevezte, hogy a jobbikos vezetésű önkormányzat ezt a történelmi helyszínt, ha csak két és fél órára is, de átengedte egy ilyen fülledt hangulatú esztrádműsornak.
"Nem vagyok prűd, és már szeretnék túllépni az egészen, de legbelül mélyen felháborít az eset" - nyilatkozta a lapnak Kovács János fideszes önkormányzati képviselő, aki az előző ciklusban a közművelődési bizottságot vezette. "Hibázott a művelődési ház vezetője, és felvethető a felelőssége, mivel nemcsak a jegyeket árulta, hanem bérleti szerződést is kötött, meglehetősen olcsón a produkció szervezőjével. Még nagyobb baj, hogy a formabontó show-műsor idejére a helyi kiállításnak be kellett zárnia, és az ottanra meghirdetett Múzeumok Éjszakája programot áthelyezték a rendezők egy másik helyszínre. Ebben szerepelt egyébként Varga Miklós énekes is. A következő testületi ülésen közös nyilatkozatban kérjük fel Szabó Zoltán Ferenc polgármestert, hogy csak oda méltó rendezvény kerülhessen a megyeházára."
A polgármester máshogy látja: a telex.hu-nak elmondta, hogy egyetlen önkormányzati intézménynek sem volt köze a szervezéshez azon túl, hogy a Szentesi Művelődési Központ érvényes bérleti szerződéssel kiadta a szervezőknek a helyszínt. Hozzátette azt is, hogy a show helyszíne, a megyeháza udvara nem is a múzeum területe. A polgármester a portálnak kifejtette, szerinte "az egész galiba" ott alakult ki, hogy Farkas László, az állandó és időszaki helytörténeti és képzőművészeti kiállításokat bemutató Koszta József Múzeum igazgatója túl későn, alig több mint két héttel az esemény előtt értesítette a város vezetőségét arról, hogy milyen programokat tervezett a Múzeumok Éjszakájára.
"Értetlenül állunk a dolog előtt, mivel attraktív és speciális műsorunknak igen jó volt a visszhangja" - mondta a lap megkeresésére a Hot Man Dance tulajdonosa, Timár Péter táncos. "Nemrég beszéltem is a polgármesterrel, elmondtam neki, teljesen elhatárolódunk ettől a hisztitől. Miért csak két nappal a rendezvény előtt kezdték kifogásolni az egészet, amikor másfél hónapja kint vannak a plakátok, folyt a jegyek árusítása?" - tette fel a kérdést. - "Számunkra teljesen megfelelő volt a helyszín. A show-t egy külső szervező rendelte meg tőlünk, ő tárgyalt az önkormányzattal is, valószínűleg jó kapcsolatai révén kaphatta meg a helyet" - tette hozzá a társulat vezetője, aki reméli, az incidens ellenére még visszalátogathatnak majd Szentesre.
Az érdeklődők négyféle jegytípusból választhattak, amelyek ára attól függött, hogy milyen messze voltak a színpadtól. A legdrágább, 5490 forintos VIP-belépők birtokosai az első sorokban ülhettek, a táncosok kísérték őket a helyükre, és pezsgő is járt a műsorhoz. A legolcsóbb, utolsó sorokba szóló belépőket 1990 forintért árulták.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:06 Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése
- 6:05 Ökológiai vízpótlás kezdődött az Ős-Sárvízen
- 20:04 Ukrán szárazföldi erők: nem bántalmazás okozta egy kárpátaljai magyar katona halálát
- 18:55 Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06