Koronavírus-járvány
Schanda: ismét lehet tartani diplomaosztókat
"Várhatóan közel 50 ezer végzős hallgató ünnepelheti méltó módon felsőfokú tanulmányai lezárását."
2021.06.04 10:17MTIAz egyetemek megrendezhetik a diplomaátadókat - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára pénteken.
Schanda Tamás a közösségi oldalán azt írta, az elmúlt időszak megterhelő volt a fiataloknak is, hiszen a koronavírus-járvány miatt főként digitálisan zajlott az oktatás. A hatékony védekezés érdekében kevesebbet találkozhattak barátaikkal és a szórakozási, kikapcsolódási lehetőségeik is korlátozottak voltak.
Hozzátette: a Magyarországon beoltottak száma jelentősen meghaladta az ötmilliót, a magyar emberek több mint fele már védett. Az Európában második legmagasabb átoltottságnak köszönhetően megkezdődött a veszélyhelyzeti intézkedések fokozatos feloldása, kinyithattak az éttermek, uszodák, szórakozóhelyek, a járványügyi előírások szerint nagyobb rendezvények is megtarthatók.
"Nagy örömmel jelentem be, hogy az egyetemek megrendezhetik a diplomaátadókat, így várhatóan közel 50 ezer végzős hallgató ünnepelheti méltó módon felsőfokú tanulmányai lezárását" - közölte az államtitkár.
Schanda Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy a rendezvények szervezőinek be kell tartaniuk és tartatniuk az aktuálisan hatályos járványügyi intézkedéseket. Az államtitkár a fiatalokat arra kérte, ha még nem tették volna, oltassák be magukat, hogy teljesen felszabadultan vakációzhassanak a nyáron.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


