Ünnep
Pünkösd - A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények
A húsvét után ötven nappal tartott pünkösd - húsvét és karácsony mellett - a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered.
2021.05.20 17:27MTIA Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények. A húsvét után ötven nappal tartott pünkösd - húsvét és karácsony mellett - a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleménye szerint pünkösdkor három fontos eseményt ünnepelnek a keresztények: a Szentlélek eljövetelét, amit Jézus búcsúbeszédében megígért, az egyház alapítását és az "egész világra kiterjedő missziós munka" kezdetét.
A Szentlélek kiáradásának bibliai leírása szerint az apostolok, miután a Szentlélek eltöltötte őket, mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Isten a nyelvek csodájával mutatta meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával kapcsolja össze a különböző nyelven beszélő embereket. Ezáltal született meg az első pünkösdkor az egyház, amely egy, szent, katolikus - vagyis egyetemes - és apostoli - írták.
Úgy fogalmaztak: "engedjük, hogy Krisztus szeretetének misztériuma átjárja lelkünket és adjunk hálát azért a közösségért, amelyet ő mutat meg nekünk a Szentlélek eljövetele által. Ne fáradjunk el kérni a Szentlélek segítségét, hogy az összetartozás lelke járja át minden ember szívét és az irgalom és a testvéri szeretet ne csak üres szavak legyenek, hanem tettekké válva reményt adjanak embertársainknak a világunkat ma is sújtó nehézségek között".
Kitértek arra: az MKPK visszavonta a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól március 5-én adott általános felmentést, így a híveknek ismét kötelező vasárnap szentmisén részt venniük. Ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy tartsák be a járványügyi előírásokat az istentiszteleteken, illetve a plébániai oktatások, közösségi összejövetelek alkalmával.
Azt is írták: a csíksomlyói búcsú, amelyet a pünkösd előtti szombaton tartanak, az összmagyarság legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepei közé tartozik. A koronavírus-járvány miatt azonban a testület arra kéri a híveket, hogy idén is lélekben kapcsolódjanak be az ünnepi szentmisébe és az egyéb liturgikus programokba. A Duna TV és a Mária Rádió élőben közvetíti a szentmisét, valamint a kegyhely honlapján, a csiksomlyo.ro oldalon is követhető lesz a szertartás - tették hozzá.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06