Megelőzés
Az otthoni tűzesetek és balesetek megelőzése érdekében összefog az OKF és az E.ON
Évente 1500-1700 olyan lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat, ahol egyértelműen az elektromos hálózat okozza a problémát.
2021.05.13 23:30MTIAz elektromos eredetű lakástüzek, gázrobbanások és szén-monoxid-mérgezések megelőzése érdekében lép fel közösen az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) és az E.ON Hungária Csoport.
A két szervezet közti 10 éves együttműködés folytatásáról csütörtökön Budapesten, az újpesti Tűzoltó Skanzenben tartottak sajtótájékoztatót.
Erdélyi Krisztián, az OKF műveleti főigazgató-helyettese kiemelte: évente 1500-1700 olyan lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat, ahol egyértelműen az elektromos hálózat okozza a problémát. Ezek jelentős része tudatossággal, odafigyeléssel megelőzhető lenne - mondta. Megjegyezte: ezen tűzesetek körülbelül 90 százalékát "emberi tevékenység" okozza.
Elmondta: az OKF számára kiemelt fontosságú a szén-monoxid-mérgezések megelőzése. 2012-ben még csak az otthonok 17 százalékában volt szén-monoxid érzékelő, egy hathatós kampány eredményeképpen 2020-ban ez az arány már 80 százalék fölé emelkedett - közölte. Ez azért fontos, mert ahol jelzett az érzékelő és kivonultak a tűzoltók, sehol nem történt haláleset - fűzte hozzá.
Erdélyi Krisztián közölte: a szén-monoxid-mérgezések megelőzésén már az E.ON-nal közösen dolgoznak. A cégcsoport több mint ezer érzékelőt adományozott a lakosságnak. A tűzoltóknak pedig adományozott több mint ezer szigetelt védőkesztyűt, továbbá egy olyan elektromos térerő mérőt is, amellyel ki tudják szűrni - az ugyancsak balesetveszélyes - illegális áramvételezést. Ennek köszönhető, hogy az elmúlt években nem sérült meg tűzoltó ilyen eseteknél - mondta a tűzoltó dandártábornok.
Kiss Attila, az E.ON Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: együttműködésük nyomán védőfelszerelésekkel segítik a tűzoltók munkáját, továbbá az E.ON villamosenergia-ipari és gázipari tanpályáin gyakorlási lehetőséget is biztosítanak számukra.
Hozzátette: energiaszolgáltatóként kiemelt fontossággal kezelik a szolgáltatás biztonságosságát és zavartalanságát, s ügyfeleik biztonságát. A rászoruló családokat szén-monoxid érzékelőkkel segíti a cégcsoport, továbbá az iskolás korosztály számára egy, a tűzvédelmi ismeretek elsajátítását segítő mobilalkalmazást is fejlesztenek - fejtette ki.
Az E.ON Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta: különösen fontos a biztonság és a balesetmegelőzés. "Ha balesetekről beszélünk egyetlen emberélet is sok, egyetlen sérülés is sok, és egyetlen elkerült esemény is megéri a fáradozást" - fogalmazott.
A sajtótájékoztatón Bérczi László országos tűzoltósági főfelügyelő részletes bemutatót is tartott a tűzesetekkel kapcsolatos statisztikákról, tudnivalókról. Elmondta, hogy a lakásokban keletkezett tüzek több mint negyede (26 százaléka) elektromos berendezések miatt történik, s ezek jellemzően a nappaliban és a konyhában fordulnak elő.
Felhívta a figyelmet, hogy a korábbi szereléseknél alkalmazott alumínium vezetékek nem bírják a manapság egy lakásban jellemző fokozott terhelést. Hosszabbító használata során pedig fontos, hogy az teljes hosszában ki legyen fektetve, különben túlmelegedhet, tüzet okozhat.
A figyelmeztető jelek közül példaként említette a sistergő hangokat, a kötődoboz elfeketedését, és a szúrós szagot is. Ezek észlelése esetén villanyszerelő szakembert kell hívni - emelte ki a dandártábornok.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06