Koronavírus-járvány
Gulyás: a papok, lelkészek oltására kerül sor
Kiemelkedő szerepet játszanak ebben a nehéz időszakban.
2021.04.16 20:21MTIA történelmi keresztény egyházak kérésének megfelelően a papok, lelkészek is megkapják a koronavírus elleni oltást, mivel kiemelkedő szerepet játszanak ebben a nehéz időszakban - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Zánkán, sajtótájékoztatón.
Gulyás Gergely elmondta, Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke és Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke fordult a kormányhoz azzal a kéréssel, hogy mivel a lelkipásztorok fontos tevékenységet végeznek, többek között kórházakban látnak el feladatokat, iskolákban oktatnak és temetési szertartásokat végeznek a járvány idején is, ezért részesüljenek ők is oltásban.
A miniszter jelezte: azokat a papokat, akik hitoktatói tevékenységet végeznek, a pedagógusokkal együtt már beoltották.
Gulyás Gergely úgy fogalmazott, "szerények voltak" az egyházi vezetők a kérés időbeliségét illetően, hiszen már több mint 3 millió ember megkapta az oltást.
Balog Zoltán azt mondta, hogy a járvány súlyos mentális problémákat okoz az emberek életében, ezért a lelki támogatás különösen fontos. A püspök arra biztatott mindenkit, hogy keresse a lelki vezetőket, akik segítséget tudnak nyújtani a negatív hatások legyőzésében.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


