Bűnügy
Vádat emeltek egy budapesti férfi ellen, aki a nevelt lányáról készített pornográf felvételeket
Pici kamerákat szerelt fel a házban.
2021.04.09 00:30MTIAz illetékes kerületi ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki számos pornográf jellegű felvételt tartott nevelt lányáról, amelyeket még évekkel korábban, az általa titokban felszerelt kamerák rögzítettek a közös otthonukban - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Azt írták, hogy a vádirat szerint a vádlott 2011-ben a feleségével és az akkor 16 éves nevelt lányával élt együtt a közös budapesti otthonukban.
A férfi ebben az időben, a felesége és nevelt lánya tudta és beleegyezése nélkül, kisméretű, szabad szemmel nehezen felfedezhető kamerákat szerelt fel a ház több helyiségében részben biztonsági okból, részben pedig azért, hogy megfigyelje a házban történteket.
A kamerák több olyan pornográf jellegű felvételt is rögzítettek, amelyeken a vádlott akkor még 18. életévét be nem töltött nevelt lánya volt látható.
A vádlott a vád szerint ezeket a felvételeket - 97 kamerafelvételt - egy számítógépes program használatával megvágta, majd az így keletkező videofájlokat külön adathordozón rögzítette.
Az illetékes kerületi ügyészség a beszerzett bizonyítékok alapján megállapította, hogy gyermekpornográfia - felvételek tartásával elkövetett - alapeseti bűntette megvalósult, ezért a férfival szemben vádiratot nyújtott be a bíróságra.
A kerületi ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a férfival szemben büntetővégzéssel börtönbüntetést szabjon ki, amelynek végrehajtását próbaidőre függessze fel. Emellett indítványt tett arra is - a Kúria idén márciusi határozatának is megfelelően -, hogy a bíróság a gyermekpornográf felvételek tartásával vádolt férfit végleges hatállyal tiltsa el minden olyan foglalkozástól, amelynek gyakorlása során 18. életévét be nem töltött személlyel hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülhet.
A vádról a Pesti Központi Kerületi Bíróság fog dönteni - áll a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:08 Ritka nyári hidegfront hozott 30 centiméter havat az Alpokba - videó
- 14:07 Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
- 10:06 Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése
- 6:05 Ökológiai vízpótlás kezdődött az Ős-Sárvízen
- 20:04 Ukrán szárazföldi erők: nem bántalmazás okozta egy kárpátaljai magyar katona halálát
- 18:55 Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06