Híresség

Ételfutár lett az Apostol 79 éves frontembere

A fellépések megszűnésével új munkát vállalt Meződi József, akinek családi étterme sem fogadhat vendégeket már jó ideje: az Apostol együttes frontembere ételfutár lett, mert úgy érzi, másként belehalna az unalomba.

2021.04.07 15:07ma.hu

Miután a korlátozások miatt tavaly november óta nem fogadhatnak vendégeket az éttermek, a 79 éves énekes úgy döntött, besegít a kiszállításba, különben halálra unná magát a fellépések nélkül.

"Mindennap déltől estig viszem házhoz a megrendelt finomságokat. Muszáj valamit csinálnom, hogy ne haljak bele az unalomba, mert én hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy mindig van valami dolgom. Így pedig a rajongókkal is személyesen tudok találkozni" - mondta el a Blikknek, és hozzáfűzte, hogy sokan meg is lepődnek, és először nem értik, miért ő viszi házhoz az ételt, de nagyon örülnek neki. Kiemelte, hogy fokozottan figyel ilyenkor is a távolságtartásra, a maszk és a kesztyű használatára, valamint a kézfertőtlenítésre is.

"Szerencsére eddig sikerült megúsznom a vírust, egy hete pedig megkaptuk már a második oltást is a nejemmel, így hamarosan teljesen védettek leszünk" - jegyezte meg Meződi József, aki egyébként mindennap tornázik, és hangját is karbantartja arra az esetre, hogy készen álljon, amint újra színpadra léphet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.