Koronavírus-járvány
Kásler: Magyarország átoltottságban az unió éllovasává vált
Azt mondta, büszke kollégáira, a magyar egészségügyben dolgozókra.
2021.04.07 14:17MTIMagyarország átoltottságban az Európai Unió országai között éllovassá vált azzal, hogy 2,5 millió ember megkapta a koronavírus elleni védőoltást - mondta az emberi erőforrások minisztere szerdán a közösségi oldalára feltöltött videóban.
Kásler Miklós úgy fogalmazott, hogy az elmúlt három hónapban - a méltatlan politikai támadások kereszttüzében is - folyamatos volt az oltások beadása.
Azt mondta, büszke kollégáira, a magyar egészségügyben dolgozókra, akik minden körülmények között helytálltak. "Eddig soha nem tapasztalt terhelés mellett nem ingott meg hazánk ellátórendszere, és ilyen megfeszített munka mellett is sikerült az oltási programot rendben, ütemterv szerint végrehajtani" - jelentette ki. A miniszter úgy fogalmazott: az utóbbi hónapokban "ismét testet öltött a jóakaratú emberek között a nemzeti egység, honfitársaink életének védelme".
A videóban Kásler Miklós annak a meggyőződésének adott hangot, hogy ez a küzdelem és helytállás a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legnagyobb sikere. Ennek "beteljesedése" érdekében arra kért mindenkit, hogy jelentkezzen, éljen az oltás lehetőségével.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06