Koronavírus-járvány
Lánchíd - A budai aluljárót csak júniusban, a pestit április közepén zárják le
Az eredeti tervek szerint a gyalogos aluljárókat egyszerre zárták volna le.
2021.03.31 02:30MTIA Lánchíd felújítása miatt az eredeti terveknek megfelelően április 16-án zárják le a híd pesti hídfőjének gyalogos aluljáróját, a budai oldalon lévőt azonban a koronavírus-járvány miatt megnövekedett kerékpárforgalomra tekintettel csak két hónappal később - közölte a felújítást végző A-Híd Zrt. kommunikációs és szervezetfejlesztési vezetője kedden, a témában tartott online háttérbeszélgetésen.
Puskár Anett elmondta: az eredeti tervek szerint a gyalogos aluljárókat egyszerre zárták volna le, de a budai hídfő aluljáróját a végleges munkaterület kialakításáig, június 16-áig lehet még használni.
Közölte, a budai hídfőben lévő aluljárót nemcsak kiszélesítik, hanem megváltoztatják az ívét is, mert most nem optimális a kerékpárosok számára.
Az építési a bontással párhuzamosan folyik majd. A pályaszerkezet felújítása során felszedik az aszfaltréteget, "felszeletelik" az elöregedett vasbetonszerkezetet, és a híd közepétől indulva a szélek felé haladva eltávolítják a régi részeket. Ez a folyamat várhatóan a nyár végén indul majd el - mondta.
Puskár Anett szólt arról is, hogy a felújításhoz a budai és a pesti oldalon is telepítenek egy-egy toronydarut. A hídon két bakdarut is felállítanak majd az új pályaszerkezetek behelyezéséhez, valamint elkészítenek egy 7000 négyzetméternyi felületű függesztett állványzatot a híd alá.
Nagyjából 700 köbméternyi vasbetonszerkezetet bontanak el, a beépítendő új acélszerkezet tömege pedig eléri majd az ezer tonnát. Korrózióvédő bevonattal mintegy 80 ezer négyzetméternyi felületet kell majd ellátni - ismertette.
Puskár Anett közölte: az új szerkezetek jelentős része Csepelen készül majd, a szállítást közúton oldják meg, előre engedélyezett útvonalakon, éjszaka.
A Lánchíd hídfőinek környezetét és járdáit március 17-én zárták le a felújítás előkészítő munkálatai miatt. Gyalogosok a felújítás 2023-as tervezett befejezéséig nem mehetnek át a hídon. Az autós forgalom elől június közepén zárják majd le a hidat, és a közúti forgalomnak várhatóan 2022 decemberében adják majd vissza.
A hidat a közbeszerzési eljáráson nyertes A-Híd Zrt. nettó 18,8 milliárd forintért újítja fel.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


