Koronavírus-járvány

Még tart Ferencvárosban az ingyenes koronavírus-tesztelés

Az egészségügyi akció során az önkormányzat számításai szerint öt nap alatt több mint 1500 embert lehet letesztelni.

2021.03.03 12:40MTI

Még tart Ferencvárosban az ingyenes, utcai koronavírus-tesztelés a Bakáts téren és az Ecseri úton - közölte az önkormányzat szerdán az MTI-vel.

Az írták, hogy a gyorstesztre péntekig mehetnek a ferencvárosi lakcímkártyával vagy állandó tartózkodási hellyel rendelkező helyi lakosok.

A tesztelés a Bakáts téren és az Ecseri úti megálló két metrólejáró közötti területen naponta 8-18 óra között zajlik. A szűrés mindkét helyszínen - fertőtlenítés miatt - 12-13 óra között szünetel - tették hozzá.

Az egészségügyi akció során az önkormányzat számításai szerint öt nap alatt több mint 1500 embert lehet letesztelni.

Kitértek arra is, az első, januári szűrés alkalmával a megjelentek egy százaléka sem volt fertőzött, a második alkalommal már majdnem 4 százalék volt a fertőzöttek aránya, az elmúlt két napban pedig már a teszten résztvevők 6 százalékánál mutatták ki a vírust.

"Ezek az adatok semmiképp nem tekinthetőek reprezentatívnak, de fontos tudni, hogy mostanra egyre több a 40 év körüli beteg is. A járvány a közösségi szintű terjedés szakaszában van, bárhol megjelenhet, és bármikor fertőzhet. Bár a tömeges oltás elkezdődött, arra még várni kell, hogy az ország többségét beoltsák" - áll a közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.