Koronavírus-járvány

Rendkívüli támogatást kaphatnak a magánalapítású állatkertek

A koronavírus-járvány második hulláma miatt a hazai állatkertek november 11. óta ismét zárva vannak.

2021.02.25 05:30MTI

Rendkívüli támogatást kaphatnak a pandémia miatt nehéz helyzetbe került magánalapítású állatkertek - közölte az Agrárminisztérium szerdán az MTI-vel.

Mint írják, a tárca szakmai támogatásával a Magyar Állatkertek Szövetsége (MÁSZ) létrehozott a szövetség tagjainak felajánlásaiból, visszatérítendő támogatás alapjául szolgáló több millió forint értékű keretet, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma ugyanolyan összegű vissza nem térítendő kormányzati támogatással növel.

Mint írják, a koronavírus-járvány második hulláma miatt a hazai állatkertek november 11. óta ismét zárva vannak. A látogatók elmaradása miatt kieső bevételek minden állatkertnek hiányoznak, azonban a magánalapítású, üzleti vállalkozásként működő kisebb állatkerteket még nehezebb helyzetbe kerültek. A Magyar Állatkertek Szövetsége (MÁSZ) emiatt február 22-én rendkívüli online taggyűlést hívott össze és hozott elvi döntést a lehetséges segítség alapjairól.

Az összefogással létrehozott támogatási keret szétosztására a Magyarországon működő magánalapítású állatkerteket tömörítő szövetség tesz majd javaslatot. A MÁSZ által megfogalmazott cél, hogy nem kizárólag a Magánállatkertek Szövetségének tagjai, hanem mindazok a - törvényes engedélyek birtokában működő - magánalapítású állatkertek, vadasparkok pályázhassanak az anyagi segítségre, amelyeknek már az állatok életben tartásához szükséges alapvető takarmányok beszerzése is gondot jelent.

A kezdeményezést Ovádi Péter, az Agrárminisztérium Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa is támogatja. A közlemény szerint Ovádi Péter hangsúlyozta, hogy az állatvédelemben csak összefogással érhetünk el eredményeket. A miniszteri biztos szerint a létrejövő pénzügyi keret szimbóluma a szolidaritásnak és az együttműködésnek.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a közlemény szerint arról beszélt, hogy az állatokról való szerető gondoskodás, a velük való harmonikus együttműködés velünk született kötelességünk.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.