Koronavírus-járvány
Merkely: a fiataloknál is megfigyelhető a betegség súlyos következménye
Az oltás esetleges mellékhatásai össze sem hasonlíthatók a koronavírus-fertőzés okozta megbetegedés okozta bajjal.
2021.02.21 17:36ma.huAz a legbiztonságosabb és leghatékonyabb vakcina, amit már megkaptunk, ezért alapvetően nem kell különbséget tenni az oltóanyagok között – mondta a Semmelweis Egyetem rektora.
Merkely Béla hangsúlyozta, az oltással járó esetleges oltási reakciók össze sem hasonlíthatók a koronavírus-fertőzés okozta megbetegedés esetleges súlyosságával. Nagyobb, hosszabb idejű immunitást mindenképpen az oltás ad – tette hozzá.
A rektor azt javasolta, hogy mindenki éljen a számára felajánlott oltóanyag beadásának lehetőségével, hiszen a késlekedéssel megnő az esély arra, hogy elkapjuk a koronavírust. Jelezte, a betegség lefolyása kiszámíthatatlan, és sok fiatalnál is megfigyelhetők a betegség súlyos következményei. Beszámolt arról, hogy az egyetemi oltóponton eddig több mint ötvenezren kapták meg az oltást, és eddig csak egy enyhe lefolyású, anafilaxiához hasonló reakcióval találkoztak, amely nem befolyásolta a páciens életét.
Merkely Béla kiemelte, a járványt mindenképpen az oltások számának növelése fogja megállítani, és véleménye szerint a különböző vírusmutánsok kialakulásának is ez fog gátat vetni. Ez a vírus nem fog velünk maradni, de ez rajtunk is múlik – mondta.
A rektor azzal, hogy az orosz Szputnyik V vakcinát adatta be magának, demonstrálni szerette volna az oltás biztonságosságát és hatékonyságát is, és elmondta, hogy az oltóanyag kiváló eredményeket mutatott a klinikai vizsgálatokban. Meg kell mutatni, hogy mi, orvosok is támogatjuk és magunk számára is biztonságosnak tartjuk ezt az oltást – fogalmazott.
Mint mondta, érzékeli azokat a dilemmákat, amelyek a lakosságban felmerülnek a különböző oltóanyagok kapcsán, de úgy véli, ezeknek a vitáknak elébe kell menni. Örömmel tapasztalja, hogy mióta őt az orosz oltóanyaggal beoltották, megnőtt a lakosság bizalma ezen oltás iránt is.
A fertőzés elől nem tudunk elbújni, előbb-utóbb mindenki át fog esni a vírusfertőzésen, és ezt csak az oltások felvételével tudjuk megakadályozni, hiszen ez a védekezési forma a legegyszerűbb, legbiztonságosabb és leghatékonyabb módszer – emelte ki.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06