Koronavírus-járvány
Gulyás: védettséget igazoló okmányt vezet be Magyarország
Ilyen okmányt kaphat, aki már megkapta a koronavírus elleni második oltást is.
2021.02.11 11:30MTIA kormány döntött arról, hogy a magyar állam védettséget igazoló okmányt vezet be, amelyet azok kaphatnak meg, akiket beoltottak a koronavírus ellen vagy bizonyítottan átestek a betegségen - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
A miniszter közölte: ilyen okmányt kaphat, aki már megkapta a koronavírus elleni második oltást is.
Tájékoztatása szerint ebben az esetben az okmány érvényességi időt nem tartalmaz majd, hanem az oltás beadásának időpontját rögzíti, hiszen - mint mondta - az egyes vakcinák által nyújtott védettség hosszáról még nincsen pontos információ.
Gulyás Gergely hozzátette: szintén védettséget igazoló okmányt kaphat az, aki a koronavírusból felgyógyultnak minősül.
Ebben az esetben az igazolvány érvényességének kezdete lehet a kórházból történő elbocsájtás napja, vagy a pozitív PCR-teszt utáni első negatív PCR-teszt időpontja, vagy az első pozitív PCR-tesztet követő tizedik nap - közölte.
Elmondta azt is: az okmányhoz jutás harmadik lehetősége - amely az előző kettővel szemben nem ingyenes, hanem költségtérítés ellenében vezető igénybe -, ha valaki hitelesített laborban végzett vérvizsgálat által igazolja az antitestek jelenlétét. Ebben az esetben az igazolvány érvényességi ideje a vizsgálattól számított 4 hónap.
"Azt reméljük, hogy az okmány is hozzájárulhat ahhoz, hogy az élet mielőbb a normális kerékvágásba térjen vissza" - mondta a miniszter, aki ugyanakkor jelezte, hogy a kormány egyelőre nem döntött arról, milyen jogosultságokkal jár majd az okmány.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06