Koronavírus-járvány

A korlátozások enyhítéséért engedetlenségi mozgalmat indít a Mi Hazánk

Azt szeretnék elérni, hogy a vendéglátóhelyek akár korlátozott létszámmal, de működhessenek ismét.

2021.01.22 18:43MTI

Polgári engedetlenségi mozgalmat indít a járványügyi korlátozások enyhítése érdekében a Mi Hazánk Mozgalom - jelentette be a párt alelnöke pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.

Novák Előd közölte: egyrészt aláírásgyűjtést indítanak a vendéglátóhelyek, edzőtermek lezárásának feloldásáért, illetve arra buzdítják a tulajdonosokat, hogy ha vállalni tudják a következményeket nyissanak ki.

A Mi Hazánk gyűjtést indít a bírságok fedezésére - tette hozzá.

Mint elmondta: mozgalmukkal csatlakoznak a fellázadt lengyel, olasz és német vendéglátósokhoz, szolidaritást vállalva a kis- és középvállalkozókkal.

Azt szeretnék elérni, hogy a vendéglátóhelyek akár korlátozott létszámmal, de működhessenek ismét.

Ugyanis ezen kisvállalkozások közül egyre több megy tönkre, hiszen a tavalyi évben is nagyjából négy hónapot zárva kellett tartaniuk - fűzte hozzá.

Ugyanakkor - folytatta - az uszodák és edzőtermek, színházak és sportcsarnokok megnyitását is szorgalmazza a Mi Hazánk, valamint a hónapok óta többnyire szünetelő testnevelésórák újraindítását is.

Annál is inkább, mert a mindennapos testnevelésre most nagyobb szükség volna az immunrendszer erősítése érdekében, mint máskor - vélekedett.

Arról is szólt, hogy a Mi Hazánk tiltakozik az oltás lehetőségével nem élők hátrányos megkülönböztetése ellen.

Legyen joga mindenkinek dönteni a maga sorsáról, ne diszkriminálják a másként gondolkozókat - mondta Novák Előd.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.