Brókerbotrány
Elutasította a bíróság az állami intézmények felelősségének megállapítását a brókercég-ügyekben
A Quaestor Értékpapír Zrt., a Buda-Cash Brókerház Zrt., valamint a Hungária Értékpapír Zrt. volt ügyfeleiből létrejött pertársaság még 2017 decemberében kérte a bíróságtól az állami intézmények felelősségének megállapítását.
2021.01.21 19:23MTIA Fővárosi Törvényszék részítéletben elutasította az úgynevezett brókerbotrányok károsultjainak keresetét arra, hogy megállapítsa a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Magyar Állam, valamint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felelősségét a nekik okozott károkért - közölte a bíróság az MTI-vel csütörtökön.
A közlemény szerint a Quaestor Értékpapír Zrt., a Buda-Cash Brókerház Zrt., valamint a Hungária Értékpapír Zrt. volt ügyfeleiből létrejött pertársaság még 2017 decemberében kérte a bíróságtól az állami intézmények felelősségének megállapítását.
A csütörtöki tárgyaláson kihírdetett elutasító döntés indokaként a közlemény szerint elhangzott: az 1653 károsultat tömörítő pertársaság tagjainak jelentős részét - egészben vagy részben - a Kárrendezési Alapból már kártalanították, ezért az érintettek bírósági úton e körben már nem érvényesíthetnek további igényeket.
A bíróság a közlemény szerint arra is felhívta a figyelmet, hogy az ügyben azok részéről sincs helye az MNB, az ÁSZ és a Magyar Állam felelősségének megállapítására irányuló keresetnek, akik nem tartoznak a fentebb meghatározott károsulti csoportba. Nekik ugyanis az irányadó jogszabályi rendelkezések alapján csupán a felelősség megállapítására irányuló kereseti kérelmük nem volt teljesíthető - áll a közleményben.
A pertársaságot összefogó P&P Gazdasági Tanácsadó Kft. a per kezdetén közölte: a perközösségben 1264 Quaestor, 229 Hungária és 159 Buda-Cash károsult érintett, akiknek mintegy 30 milliárd forint kára nem térült meg a bróker cégek csődjét követően.
A kft. szakértői álláspontja szerint a károkozást megelőző években, az állam által kizárólagos joggal és törvényi kötelezettséggel ellenőrzött befektetési piacon az állam intézményeinek, így különösen az MNB-nek a tevékenységét olyan működési zavarok, súlyos mulasztások és jogellenes döntések sorozata jellemezte, amely nélkül az érintett befektetési szolgáltatók nem lettek volna képesek a befektetőket megtéveszteni, befektetési forrásaikat jogellenesen eltulajdonítani - írják.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


