Koronavírus-járvány

A DK perre megy a tavalyi halálozási adatokért

A párt szerint az előző évek átlagaihoz képest úgy halt meg háromezernél több ember, hogy nem szerepelnek a koronavírusban elhunytak között.

2021.01.21 14:34MTI

A Demokratikus Koalíció bírósági per útján készül megszerezni azt az adatot, hogy tavaly március 1. és november 15. között hányan hunytak el és mi volt a haláluk oka - jelentette be a párt frakciószóvivője csütörtöki, online sajtótájékoztatóján.

Varga Zoltán azt állította, hogy a kormány koronavírusról közölt hivatalos halálozási adatai hónapok óta "köszönőviszonyban sincsenek" a KSH "vonatkozó halálozási adataival". A politikus úgy fogalmazott: az előző évek átlagaihoz képest úgy halt meg háromezernél több ember, hogy nem szerepelnek a koronavírusban elhunytak között. Szinte mindenki hallott már olyan történet, hogy valaki úgy hunyt el, "minden bizonnyal különben koronavírusban", hogy nem tesztelték, a halál hivatalos okaként pedig tüdőgyulladást állapítottak meg - mondta.

Emlékeztetett, hogy a DK korábban közérdekű adatigényléssel fordult a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőhöz, mert meg akarták tudni, hogy tavaly március 1. és november 15. között "hányan haltak meg halálnemek szerinti bontásban". A hivatal arra hivatkozva utasította el a választ, hogy nem tudja értelmezni a kérdésben szereplő halálnem szót - közölte a képviselő.

Kijelentette, be fogják bizonyítani, hogy "a kormány már a halálozási adatokban is hazudik". Hozzátette, azzal sem lennének "sokkal elégedettebbek", ha kiderülne, hogy minden egyes koronavírusban elhunyt beteg szerepel a statisztikákban, mert a hivatalos adatok önmagukban is lesújtóak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.