Szörnyű

Online órán, diákjai szeme láttára hunyt el a középiskolai tanárnő

A tanárnő leesett a székről, és a szobába berohanó férje hiába küzdött az életéért, már nem segíthetett rajta.

2021.01.20 07:30ma.hu

Egy Bács-Kiskun megyében található középiskola 52 éves tanárnője elhunyt, miközben online órát tartott osztályának - írta meg a Bors.

A tanárnő hétfő reggel 17 éves diákjai számára tartott tornaórát.

"Körülbelül negyedóra telhetett el az órából, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy fennakadtak a szemei, a szája mintha egy kicsit habzott volna, aztán pedig leesett a székről" - számolt be egy diák a tragédiáról.

A tanárnő férje berohant a szobába és kihívta a mentőket, valamint megpróbálta újjáéleszteni őt, de sem ő, sem a mentősök nem tudták már megmenteni a nő életét.

"Mindig életvidám, nagyon kedves és szerethető személyisége volt. Mindemellett következetesen végezte a munkáját, tényleg mindenki szerette. Felfoghatatlan számunkra, hogy egyik pillanatról a másikra ilyen megtörténhet" - mondta a Borsnak egy, a neve elhallgatását kérő diák, aki azt is elmondta, hogy a tanárnő többször is járt szívultrahang-vizsgálaton az utóbbi időben.

Az elhunyt tanárnő egy végzős osztálynak az osztályfőnöke is volt. A diákjai mellett az egész iskola döbbenten áll a történtek előtt. Az intézmény egyelőre kegyeleti okok miatt nem adott ki részletes nyilatkozatot.

A Borsnak nyilatkozó szakpszichológus arra hívta fel a figyelmet: nagyon fontos, hogy a diákoknak segítsen valaki feldolgozni a tragédiát, hiszen most olyasmivel találkoztak, "amivel még soha nem szembesültek".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.