Koronavírus-járvány
Virológus: elfelejthetjük a nyájimmunitást, vírusszelídítés lesz
Akik a koronavírus-védőoltás után mégis elkapják a fertőzést, legfeljebb náthásak lesznek.
2021.01.17 12:20ma.huNagyinterjút adott a Népszavának Kemenesi Gábor pécsi virológus, aki szerint a beoltottaknak biztosan nem kell tartaniuk attól, hogy kórházi kezelésre szoruló koronavírusos betegek lesznek, ez ellen mindegyik jelenleg elérhető oltás száz százalékosan véd.
Az oltások biztonságosságát nemzetközi engedélyező hatóságok állapítják meg, ami - mint nyomatékosította - kellően erős garancia.
Kemenesi Gábor - aki már maga is megkapta az első oltást - az engedélyezési fázisnál tartó AstraZeneca-vakcina 70 százalékos sikerességéről elmondta, az még ennél jobb is lehet, megfelelő adagolással.
Továbbá megjegyezte, hogy aki mégis elkapja a vírust - 3-5 százaléknyi oltott ember -, legfeljebb náthaszerű tüneteket észlel majd magán.
Hogy a továbbfertőzés ellen is véd-e az oltás, az szerinte csak nyárra derül ki, és a nyájimmunitás helyett - amit "el is felejthetünk" már inkább a "vírusszelídítésre" kell koncentrálni. Mint fogalmazott, ha a jövőben kiderül, hogy azok, akik kaptak védőoltást, nem terjesztik tovább a vírust, akkor szóba jöhet az a fajta nyájimmunitás, hogy az oltottak védik a nem oltottakat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06