Koronavírus-járvány
Operatív törzs: 227 intézkedés történt a maszkviselési szabályok megszegése miatt
A kijárási tilalmat az elmúlt napon 333-an szegték meg, közülük két ember a kutyasétáltatásra vonatkozó szabályt nem tartotta be.
2020.12.30 13:08MTIAz elmúlt 24 órában 227, a járvány kezdete óta pedig 16 724 emberrel szemben intézkedett a rendőrség a maszkviselésre vonatkozó szabályok megszegése miatt - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a szerdai online sajtótájékoztatón.
Kiss Róbert tájékoztatása szerint 198-an az önkormányzati rendeletek ellenére sem viselték a maszkot közterületen; közülük 41-en helyszíni bírságot kaptak, 65 emberrel szemben pedig szabálysértési feljelentést tettek, a többieket figyelmeztették.
Ugyanakkor 12 emberrel szemben azért intézkedtek, mert buszon, villamoson, megállóban nem volt rajtuk maszk, 17-en pedig bevásárlóközpontban nem viselték a védőeszközt - tette hozzá az alezredes.
A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 685 rendőri intézkedésre volt szükség, ebből 184 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 491 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitva tartására vonatkozó szabályokat nem tartották be.
Kedden egy üzlet ideiglenes bezárásáról döntött a rendőrség, ezzel már 105-re nőtt azoknak az üzleteknek, szolgáltatóknak a száma, amelyeknél a rendőrség a védelmi szabályok be nem tartása miatt ilyen korlátozó intézkedést rendelt el.
A kijárási tilalmat az elmúlt napon 333-an szegték meg, közülük két ember a kutyasétáltatásra vonatkozó szabályt nem tartotta be. A kijárási korlátozás november 4-én lépett hatályba, amit november 11-étől a kijárási tilalom váltott fel. November 4-étől eddig a rendőröknek 18 507 szabályszegővel szemben kellett intézkedniük.
Kedden is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 45 esetben léptek fel. Az átutazókat szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 8985-ször intézkedtek.
Kedden 9274 esetben ellenőrizték személyesen a rendőrök a hatósági házi karanténban lévőket. Aznap 2139 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, így 19 496-an vannak hatósági házi karanténban. Közülük 2169-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat. Kiss Róbert arra hívta fel a figyelmet, hogy az elektronikus ellenőrzés nemcsak az ellenőrzötteknek kényelmesebb, hanem a védekezésben résztvevők leterheltségét is csökkenti, ezért kérte, hogy az érintettek lehetőség szerint használják az alkalmazást.
A járvánnyal összefüggésben március óta 507 bűncselekmény miatt indult eljárás, eddig 99 gyanúsítottat hallgattak ki - ismertette.
A Németországban megjelent vírusmutációval összefüggő kérdésre válaszolva azt hangsúlyozta: a külföldről hazatérő magyar állampolgárok automatikusan hatósági házi karanténba kerülnek, függetlenül attól, hogy honnan érkeznek Magyarországra.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


