Bűnügy

Csaknem háromszázmillió forintot csaltak ki bankoktól, vádat emeltek ellenük

A vádlottak egyike hitelközvetítőként dolgozott, heten cégük közreműködésével járultak hozzá a cselekményhez, amelyért pénzt kaptak.

2020.12.15 21:30MTI

Vádat emelt a Ceglédi Járási Ügyészség kilenc ember ellen, akik hamis adatokkal majdnem háromszázmillió forint hitelt vettek fel négy banktól, amelyet aztán nem fizettek vissza - közölte a Pest megyei főügyész kedden az MTI-vel.

Szabó Ferenc közleménye szerint a vádlottak egyike hitelközvetítőként dolgozott, heten cégük közreműködésével járultak hozzá a cselekményhez, amelyért pénzt kaptak.

A vádlottak cégeinél fiktív tranzakciókkal tekintélyes számlaforgalmat generáltak, ezzel a cégeket jelentős gazdasági szereplőként állították be. A bankoknál ezután a meghamisított adatok felhasználásával nagyösszegű, kedvezményes, vállalkozásokat támogató hiteleket vettek fel, amelyeket aztán nem fizettek vissza.

Az ügyészség többrendbeli, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat az elkövetők ellen - olvasható a közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.