Koronavírus
Megszólalt a temetést otthagyó nógrádi pap
Betegségére és a járványügyi előírásra hivatkozik.
2020.12.09 11:34ma.huAmint az ismeretes, egy nógrádi település papja a létszámellenőrzés után túl soknak találta egy temetésen a gyászolókat a kormány által engedélyezett ötven főhöz képest, ezért egyszerűen faképnél hagyta a jelenlévőket.
A község önkormányzata az esetről bejelentést tett a Váci Egyházmegyéhez, szerintük a plébános kegyeletsértést követett el a magatartásával.
A Blikk elérte az érintett plébánost "Pandémia van, ránk is vonatkoznak az előírások. Valóban túl sokan gyűltek össze a temetésen, amit az elején szóvá tettem, hiszen a kormányrendelet ötven főben maximálja a temetési szertartások résztvevőit. Persze, voltak, akiknek ez nem tetszett, de néhányan odébbálltak" - mondta.
Hozzátette azt is, hogy azon a szertartáson ő is komoly tünetekkel küszködött. "39 fokos lázam volt, erősen köhögtem. Azóta is minden programomat lemondtam, karanténban vagyok, fogalmam sem volt a panaszról..." Mint mondta, betegen, maszkban az ember nem tud ugyanúgy prédikálni. "Lehet, hogy a részvét sem úgy jön át ilyenkor. Az igaz, hogy a betegségemet nem jeleztem, ennek a szertartásnak nem az én szenvedésemről kell szólnia. Megszenteltem az urnát, aztán csendben eljöttem."
A lapnak az egyházmegye ezt írta: "Az elektronikus sajtóból értesültünk róla, hogy egy nógrádi településen egy pap mit tett vagy nem tett. Igyekszünk utánajárni a cikk igazságtartalmának, addig azonban, amíg ki nem derül, mi is történt valójában, nem tudunk érdemben nyilatkozni az ügyben."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 17:05 Másodfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt Fejér és Pest vármegye egyes járásaira
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06