Jótékonyság
Jónak lenni jó! - A Budapest Honvéd FC dedikált mezt ajánlott fel
Ezt az egyedi készítésű, a nyakán arany hímzéssel, oldalán oroszlános jelképpel, jubileumi címerrel ellátott ünnepi mezt viselte a csapat a Magyar Kupa döntőben is.
2020.12.08 21:30MTIA játékosok által dedikált egyedi készítésű ünnepi mezt ajánlott fel a Budapest Honvéd FC a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában, amelyben eddig több mint 36 millió forint gyűlt össze - hangzott el a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című keddi műsorában.
Azurák Csaba, a Budapest Honvéd kommunikációs és marketingigazgatója a műsorban elmondta, hogy ezt az egyedi készítésű, a nyakán arany hímzéssel, oldalán oroszlános jelképpel, jubileumi címerrel ellátott ünnepi mezt viselte a csapat a Magyar Kupa döntőben is.
A társadalmi felelősségvállalás fontosságát hangsúlyozva hozzátette, hogy az minden közszereplőnek kötelessége, hiszen mennyivel jobb segíteni, mint segítségre szorulni.
A közmédia Jónak lenni jó! című egész napos műsorfolyama december 20-án immár kilencedik alkalommal várja a nézőket és a hallgatókat. A jótékonysági kampány támogatói egy autista gyerekeket és családjukat segítő diagnosztikai és terápiás centrum létrehozásához járulhatnak hozzá.
A 13616-as adományvonal tárcsázásával vagy sms-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni az autista gyerekeket és családjaikat segítő Együtt az Autistákért Alapítványt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:18 Karácsony Gergely: megépülhet a Városháza Park, megérkezett az utolsó engedély
- 8:59 Egy szikra is elég: életbevágó figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem a bálatüzek miatt
- 6:34 Rejtély a Zagyván: útközben eltűnik a víz, a szakemberek megtalálták az okát
- 22:54 Egész fegyverarzenállal rontott rá a hatóságokra egy férfi
- 20:20 Polgár Judit nem vállalja a felkérését a köztársasági elnöki pozícióra
- 18:50 Europion: a 16 év feletti lakosság 35%-a ellenezte, 26%-a támogatta Polgár Judit államfői megbízatását
- 16:47 Nemzetek Ligája - A szlovákiai Nagyszombaton fogadja a magyar válogatottat Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


