Koronavírus

Szijjártó: száz lélegeztetőgépet adományozott a kormány a vajdasági magyaroknak

Mivel a vajdasági magyarok jelezték, hogy segítségre van szükségük a legsúlyosabb koronavírusos betegek ellátása terén, a kormány csütörtök hajnalban már útnak is indította az egészségügyi eszközöket.

2020.11.26 17:30MTI

A kormány száz lélegeztetőgépet és ugyanennyi, a betegek őrzésére szolgáló monitort adományozott a Vajdasági Klinikai Központnak - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

Szijjártó Péter az MTI-hez eljuttatott hangfelvételen azt mondta, "a mi esetünkben az ország és a nemzet határai nem esnek egybe, és mi azt valljuk, hogy minden magyar felelős minden magyarért. Ezért kötelességünk segíteni a határainkon túl élő magyar nemzeti közösségeken is, különösen így van ez most, a világjárvány idején".

A miniszter elmondása szerint mivel a vajdasági magyarok jelezték, hogy segítségre van szükségük a legsúlyosabb koronavírusos betegek ellátása terén, a kormány csütörtök hajnalban már útnak is indította az egészségügyi eszközöket.

A lélegeztetőgépeket és a monitorokat a Vajdasági Klinikai Központ osztja majd szét az érintett kórházak között; az adományt a szerb egészségügyi hatóságok engedélyezték - tette hozzá.

"Reméljük, hogy minél előbb túl leszünk ezen a világjárványon, minél előbb túl leszünk ezeken az egészségügyi és gazdasági kihívásokon. Csak együtt sikerülhet" - fogalmazott Szijjártó Péter.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.