Koronavírus-járvány

Operatív törzs: a katonák az emberek biztonságának megőrzését szolgálják

A kórházakban a katonák például szakképesítést nem igénylő feladatokat végeznek.

2020.11.17 13:31MTI

Hétfőtől a kórházakban, keddtől az utcákon is találkozhatnak az emberek katonákkal, akik továbbra is részt vesznek a határvédelmi feladatokban és az intézmény-fertőtlenítésekben is - mondta a Magyar Honvédség Parancsnokságának képviseletében Torba Attila alezredes a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján.

Az alezredes a keddi sajtótájékoztatón közölte: az egészségügyi intézményekben mintegy 1100 katona kezdte meg a feladatának ellátását, az első hullám idején kialakított kórházparancsnoki rendszerben most is csaknem hatvanan vesznek részt. A kórházakban a katonák szakképesítést nem igénylő feladatokat végeznek, így testhőmérséklet-mérést, betegirányítást és -kísérést, útbaigazítást, adminisztrációs és logisztikai feladatokat.

Torba Attila elmondta, a rendőrséggel közösen keddtől az ország 56 településén és Budapesten ötszáz katona járőrözik majd. Úgy fogalmazott: "A katonák megjelenése a köztereken - ahogy más nyugat-európai országokban is megfigyelhető -, elkerülhetetlen."

Tavasszal is láttak el a katonák ilyen feladatot, de az akkori létszámot csaknem megtízszerezték. A katonák önállóan nem intézkedhetnek, de segítik a közrend és közbiztonság fenntartását, ellenőrzik a kijárási tilalom szabályainak betartását - részletezte.

Közölte: a katonák továbbra is részt vesznek a déli határvédelemben, valamint az északi és a nyugati határszakaszokon a határzár biztosításában. Utóbbi feladatot jelenleg hat megyében több mint kétszáz katona látja el. A határvédelemben eddig 2300 katona vett részt, ezt a létszámot további 300-zal emelik. Emellett a humanitárius korridoroknál is folytatják a rendőrség munkájának támogatását.

Az alezredes szólt arról is, hogy a honvédség folyamatosan teljesíti az intézményfertőtlenítési-kérelmeket is. Tavasszal mintegy kétezer katona 1043 idősotthont és szociális intézményt fertőtlenített; az őszi szünetben 59 oktatási intézményben száznál több katona járt. Az elmúlt egy hónapban csaknem 70 fertőtlenítési kérelem érkezett a tárcához, amelynek a háromnegyedét már teljesítették - mondta.

Torba Attila hangsúlyozta: a katonák a járvány elleni védekezést, az ország működőképességének és a magyar emberek biztonságának és egészségének megőrzését szolgálják.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.