Koronavírus
ITM: egységes eljárásrendet adtak ki az egyetemekre és a kollégiumokra
A dokumentumból az intézmények vezetői, tanárai és hallgatói tájékozódhatnak a járványhelyzetben szükséges intézkedésekről.
2020.11.13 15:41MTIEgységes eljárásrendet adott ki az egyetemekre és a kollégiumokra az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A dokumentumból az intézmények vezetői, tanárai és hallgatói tájékozódhatnak a járványhelyzetben szükséges intézkedésekről.
A minisztérium az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében emlékeztetett: a koronavírus-járvány megfékezését célzó kormányrendelet értelmében minden felsőoktatási intézménynek ismét digitális oktatásra kell átállnia.
Az ITM az érintettekkel egyeztetve frissítette a felsőoktatási intézmények számára kidolgozott eljárásrendet.
A közleményben idézték Bódis Józsefet, az ITM felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkárát, aki hangsúlyozta: "a járvány terjedésének lassítása, az egyetemeken, kollégiumokban dolgozók és a hallgatók egészségének védelme mellett fontos cél a képzés folyamatosságának garantálása is".
A minisztérium kiemelte: minden felsőoktatási intézménynek rendelkeznie kell a járványügyi veszélyhelyzetet kezelő intézményi intézkedési tervvel. A fenntartó minisztérium az intézkedési terveket megvizsgálja, és ha szükséges, további lépéseket kezdeményez.
A kormányrendelet szerint a felsőoktatási intézmények kollégiumai és diákotthonai bezárnak. A rektor saját hatáskörben, a hallgató kérelmére, különös méltányossági okokból, egyedileg dönthet a kiköltöztetés mellőzéséről. A kollégiumban tartózkodás elsősorban a határon túli és külföldi diákok, a hatósági házi karantén kötelezettséget a kollégiumban teljesítők számára engedélyezhető - írta az ITM.
Kitértek arra is, ha a szakmai gyakorlat, gyakorlati képzés a digitális oktatás keretei között nem szervezhető meg, a résztvevő hallgatóknak, oktatóknak be kell tartaniuk az egészségügyi óvintézkedéseket, úgy mint a maszkviselés és védőtávolság megtartása.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06