110 százalékos MSZP-gárda?

Simon Gábor indul az MSZP választmányi elnökségéért

Simon Gábor indul az MSZP választmányi elnöki tisztéért a tavaszi tisztújításon: "Úgy érzem, erős támogatásom van a párttestületek körében, ahol értékelik azt, hogy nem egyszemélyes showműsor az, amit csinálok".

2009.01.27 10:12MTI

Mindezt maga Simon Gábor választmányi elnök mndta el az ATV MTI-hez eljuttatott összefoglalója szerint.

Simon Gábor úgy látja, stabil, célokra összpontosító közösséget vezet. Mint mondta, nem tudja, lesz-e kihívója a tisztségre.

Mesterházy Attila hétfőn megfogalmazott felvetésére, miszerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök "110 százalékos embereket keres a párt vezetésébe", Simon Gábor azt mondta, hogy őt "még ilyen szempontból nem mérték meg", de úgy érzi, képes arra, hogy az adott szerepkörben helyt álljon.

Az MSZP rendezett viszonyok között készül a tisztújításra, de érzékelhető a versenyhelyzet - mondta a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára. Szerinte azonban ez más, mint az ellenzékkel folytatott verseny, de - mint mondta - mindkettőre érdemi módon kell felkészülni. Simon Gábor úgy látja, hogy az emberek elfogadják, ha felnőtt módon beszélnek velük.

Ezért világossá kell tenni, hogy elhúzódó válságra kell felkészülni, amelynek még csak az elején vagyunk
- mondta. Ebben az időszakban a munkahelyek megtartása az elsődleges cél, amelyhez 6 milliárd forint értékben írt ki a minisztérium pályázatokat. Biztató, hogy ezek iránt rendkívüli az érdeklődés - mondta a politikus.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.