Megszökött a gyermek
Óvodába ment kislányáért egy lőrinci édesanya, a gyerek szembejött vele az utcán
A kislány épp egy veszélyes kereszteződés felé tartott, ahol nagy a forgalom.
2020.11.05 08:02ma.huMég mindig remeg az idegességtől az az édesapa, akinek hároméves kislánya, Csenge kedd délben kisétált az óvoda kapuján, majd nekiindult a nagyvilágnak.
"Még mindig a történtek hatása alatt vagyok. Nagyon szeretjük ezt az óvodát, eddig semmi gondunk nem volt vele. Most azonban jobb, ha Csenge pár napig nem megy, hogy helyreálljon a lelki békéje. Felzaklat, ha vissza kell idéznem a keddi napot, de csak azért megteszem, hogy más gyerekével ez soha ne történhessen meg. Mint mindig, a feleségem ment ebéd után Csengéért. Iszonyatosan megdöbbent, amikor nem messze az óvodától jött szemben vele a kislány, kisírt szemmel. Azonnal felkapta, ölelte, próbálta megnyugtatni. Nehéz volt, mert nagyon félt, előtte soha nem volt még egyedül az utcán. A kislányom azt mondta, az anyukáját indult el megkeresni. A feleségem azonnal berohant a gyerekkel együtt az óvodába, és próbálta megtudni, hogy ez hogy történhetett" - mondta el a Blikknek az édesapa.
A kislány épp egy veszélyes kereszteződés felé tartott, ahol nagy a forgalom. Az apa szerint az óvónők is nagyon meglepődtek, és elnézést kértek a mulasztásért.
"Nem akarunk semmi rosszat az óvodának, de foglalkozni kell azzal, ami történt, hiszen az ember azzal a tudattal megy el dolgozni, hogy az óvodában a legnagyobb biztonságban van a gyereke. Aztán tessék, egy pillanat alatt megvan a baj. Szerencsére az óvoda vezetője is belátta, hogy nem fölöslegesen pánikolunk. Megbeszéltük, hogy a szülőkkel együttműködve kitaláljuk, miként lehet még biztonságosabbá tenni az óvodát" - idézte fel a férfi.
"Nagyon bánt minket is, ami történt, és azonnal intézkedtünk, hogy az eddiginél is nagyobb biztonságban legyenek a kisgyerekek. A járványveszély miatt egy úgynevezett zsiliprendszer működik nálunk, ami annyit jelent, hogy a szülők egy kapun beengedik a gyerekeket, mi pedig az ajtónál várjuk őket. Sajnos, a szülők a kaput sokszor nyitva hagyják, ez történhetett akkor is, amikor a kislány ki tudott menni. Most beépítettünk még egy védelmi szintet, egy kétkezes kapuzárat, azt pedig szabályozzuk, hogy a kapun belül hányan tartózkodhatnak" - mondta az óvoda intézményvezetője.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
- 20:58 Vihar - Több vármegyében is áramszünetet okozott a vihar
- 18:56 Vihar - A MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét
- 16:44 Vihar - Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06