Koronavírus-járvány

Megfertőződött Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke

"Éppen közelről ismerkedik" a koronavírussal.

2020.10.29 17:30MTI

Elkapta a koronavírust Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke - közölte a párt csütörtökön az MTI-vel.

Toroczkai László a saját honlapján azt írta, a háziorvos közölte vele, hogy a tesztje pozitív lett, "tehát éppen közelről ismerkedik" a koronavírussal.

Megjegyezte, hogy a tesztet két nappal ezelőtt, az első tünetek jelentkezésekor csináltatta, majd önkéntes karanténba vonult.

"Ezúton is szeretném megköszönni az egészségügyi dolgozók emberfeletti munkáját, hiszen ugyanaz az ember tesztelt, aki vezette a mentőautót, és a laboratóriumokban is megállás nélkül elemzik a mintákat, most már tényleg rengeteg az eset. Hálásan köszönöm a munkájukat" - írta.

Közölte azt is, egyelőre jól van, eddig csak egy kis láz, később hőemelkedés, enyhe fejfájás, torokfájás jelentkezett.

Kitért arra, hogy a 2009-es H1N1-influenza már az első napokban is sokkal jobban megviselte. "Ettől függetlenül óvatosnak kell lennünk, hiszen mindenkinek másképpen reagál a szervezete a vírusra, sokan teljesen tünetmentesek maradnak, de van, aki számára végzetes is lehet, mindez nyilvánvalóan immunrendszer-függő" - vélte.

Toroczkai László hozzátette, hogy mától még tíz napig karanténban lesz és otthonról dolgozik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.