Demonstráció
Újabb támadás érte az SZFE honlapját - most sikerült is az akció
A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az egyetemi autonómia védelmében több mint ötven napja tartják blokád alatt az SZFE épületeit. Emellett október elején az egyetem munkavállalói sztrájkot is hirdettek.
2020.10.22 13:50MTITámadás érte a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) honlapját – közölte Szarka Gábor, az egyetem újonnan kinevezett kancellárja.
Szarka Gábor közleménye szerint ez nem az első alkalom; a rendszergazda tájékoztatása szerint az SZFE honlapjával ez már szeptember elején is megtörtént, de a támadást akkor sikerült elhárítani.
Ez ismétlődött meg szerdán, ami miatt a honlap átmenetileg elérhetetlen. "Kijavításán dolgozunk" – olvasható a kancellár közleményében.
Az egyetem honlapja sajtóinformációk szerint szerda délután óta nem működik.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az egyetemi autonómia védelmében több mint ötven napja tartják blokád alatt az SZFE épületeit. Emellett október elején az egyetem munkavállalói sztrájkot is hirdettek.
Október 13-án az újonnan kinevezett vezetés kikapcsoltatta az internetet az egyetemen. Október 16-án belső utasítást adtak ki, amely szerint este hat óráig az egyetem létesítményeit valamennyi egyetemi polgárnak el kell hagynia. A hallgatók a rendelkezést elutasították.
Az SZFE oktatói közössége közleményben tiltakozott az előrehozott őszi szünet ellen. Közölték, hogy a rendelkezést semmisnek tekintik, a hallgatókkal egyetértésben zavartalanul folytatják a munkát az egyetem létesítményeiben, a szokásos munkarend szerint.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06