Önkormányzat
Főpolgármester-helyettes: a fővárost érintő nagy ügyekben nincs előrehaladás
A gazdasági válság, a koronavírus-járvány és a kormányzati megszorítások eredményeként 2021-ben és 2022-ben 150 milliárdos lyuk keletkezik a főváros működésében.
2020.10.15 19:55MTIKiss Ambrus főpolgármester-helyettes értékelése szerint a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) csütörtöki ülésén nem haladtak a nagy ügyekben, nagy lépést nem tettek, de ott vannak a tárgyalóasztalnál.
Kiss Ambrus elmondta, hogy az FKT ülésén a nagy ügyekben nem értett egyet a kormány és a főváros. Számukra azok a nagy ügyek, hogy a főváros hogyan lesz működőképes, ugyanis Budapest "fenntarthatatlan pályán" van - mondta.
Szavai szerint a tanács arról döntött, hogy nem vonják vissza azt a "Budapest-adót", amely 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben a fővárostól nagyságrendileg 40 milliárd forintot von el, nem támogatják az újrakezdési adó bevezetését, valamint a főváros nem vehet fel az Európai Fejlesztési Banktól visszatérítendő fejlesztési támogatást.
A főpolgármester-helyettes közölte, hogy a gazdasági válság, a koronavírus-járvány és a kormányzati megszorítások eredményeként 2021-ben és 2022-ben 150 milliárdos lyuk keletkezik a főváros működésében. A kormányzati kompromisszumos ajánlatot nem tárgyalták ki, mert ebben a formájában még nem lehet róla dönteni - közölte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06