Egészségügy
MOK: történelmi lépés az orvosok bérrendezése
A béremeléssel egyidejűleg a büntetőjog szankcionálni fogja a hálapénz nyújtását és elfogadását egyaránt.
2020.10.03 17:30MTIAzzal, hogy miniszterelnök elfogadta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) bértábla javaslatát, megteremtette a hálapénzmentes, megfelelő orvosi szakmai munka lehetőségét - jelentette ki a MOK elnöke online sajtótájékoztatón szombaton.
A döntés nyomán egy rezidens a jövőben havi 700-800 ezer forint alapbérre számíthat, amely az orvosi karrier során elérheti a 2,4 millió forintot, így megállítható az orvosok elvándorlása - mondta Kincses Gyula.
A miniszterelnökkel folytatott tárgyalás során az is elhangzott, hogy a béremeléssel egyidejűleg a büntetőjog szankcionálni fogja a hálapénz nyújtását és elfogadását egyaránt - tette hozzá.
Úgy vélekedett, hogy a magyar orvostársadalom több évtizedes harca fordult célegyenesbe a MOK által javasolt bértábla kormányzati elfogadásával.
Orbán Viktor kormányfővel megegyeztek abban: annak érdekében, hogy orvosolhatóak legyenek az egészségügy problémái megfelelő bér szükséges.
Arról is megállapodtak - folytatta- , hogy a MOK a továbbiakban is együttműködik a kormánnyal a reformlépések kidolgozásában.
A miniszterelnök az alapvető politikai döntést hozta meg, a MOK ezt követően fog egyeztetni az illetékes minisztériumokkal a részletekről - mondta Kincses Gyula.
Lénárd Rita, a MOK alelnöke történelmi lépésnek nevezte a kormányfőnek a bérrendezésről hozott döntését, amelynek nyomán 70 év után kivezethető a magyar egészségügyet mérgező hálapénz rendszere.
Ugyanis a hálapénz kivezetése a feltétele annak, hogy létrejöjjön egy tiszta, transzparens, a betegbiztonságot garantáló egészségügy - fogalmazott.
Arra is ígéretet kaptak a tárgyalás során, hogy együttműködés indul el a kormányzat és a MOK között, ennek során pedig mindazokat a kérdéseket végigveszik, amelyek szükségesek az egészségügy átalakításához.
A miniszterelnök nyitottnak mutatkozott a MOK valamennyi, ez idáig megfogalmazott felvetése iránt - mondta az alelnök.
Álmos Péter, a MOK másik alelnöke az közölte, hogy a bértábla kidolgozásakor az osztrák bértáblát vették alapul. Az abban szereplő mértékek 55 százalékát.
A cél az volt, hogy átlátható legyen a bérezési struktúra és legyen egy stabil bázis, ami később a nyugdíjakat is meghatározza - mondta.
Kincses Gyula kérdésre válaszolva közölte: a miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy "orrnehéz lesz" a béremelés ütemezésének elosztása.
Ez azt jelenti - folytatta -, hogy várhatóan január 1-től az orvosok megkapják a béremelés 65-70 százalékát és 2022-2023 januárjáig érik el az alapbérek a kamara által javasolt mértéket.
Ugyancsak kérdésre válaszolva úgy vélekedett: a kormányfő döntését motiválhatta, hogy a járvány fokozott terhelést ró az ellátórendszerre, ezért a béremelés nem odázható tovább.
Orbán Viktor azt is elfogadta, hogy az ellátórendszer szükséges átalakításához egy elégedettebb orvostársadalomra van szükség - tette hozzá.
Elhangzott a sajtótájékoztatón, hogy az orvos által elfogadható ajándékok értékét egy virág, vagy egy bonbon, vagyis a beteg részéről valóban a hálát kifejező tárgy értékében határoznák meg, kizárva a pénz lehetőségét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06