Pártok-Mi Hazánk
Földet oszt a Mi Hazánk
A vidék elnéptelenedésének megállítása érdekében, Ásotthalmon, Cserháthalápon és Homorúdon kezdődik meg a földosztás.
2020.09.16 14:35MTI"Virradat" programja keretében földosztásba kezd a Mi Hazánk Mozgalom, azokon a településeken, ahol a párt színeiben politizáló polgármester vezeti az önkormányzatot - jelentette be a szervezet elnöke szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
A vidék elnéptelenedésének megállítása érdekében, Ásotthalmon, Cserháthalápon és Homorúdon kezdődik meg a földosztás - közölte Torozckai László.
A program keretében olyan magyar állampolgárok juthatnak egy-egy holdnyi földterülethez, akik "szeretnének a magyar föld közelébe visszamenni" - tette hozzá.
Példaként említette, hogy Ásotthalmon számos elhagyott tanyahely áll rendelkezésre. Van amelyik önkormányzati tulajdonú, ám a többség magántulajdonban van, így a település anyagi lehetőségei határozzák meg a földosztás mértékét.
Ugyanakkor támogatást kívánnak nyújtani a családoknak a házépítéshez is; ehhez több vállalkozás felajánlotta már a pártnak a segítségét - fűzte hozzá.
Arról is szólt, hogy a "Virradat" program része, hogy elősegítsék élelmiszer-feldolgozó üzemek telepítését a kistelepüléseken.
Ennek keretében, a Belügyminisztérium 200 millió forintos támogatásával megkezdődött egy chipgyártó üzem létrehozása Ásotthalmon - mondta Toroczkai László.
A sajtótájékoztatón Éberling Balázs a Baranya megyei Homorúd polgármestere bejelentette, hogy belépett a Mi Hazánk Mozgalomba.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:58 Brutális viharok országszerte - rengeteg a kár és a sérült
- 8:16 Még mindig etetni-itatni kell a fészekből kizuhant kisgólyát
- 6:00 Mi állhat a csongrádi földrengések hátterében?
- 1:24 Izrael elindította a Fekete Zászló hadműveletet Jemen ellen
- 22:48 Meteorológia: hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
- 21:00 Már megint füstöl a MOL környéke - videó
- 20:00 Felborult egy szirénázó mentőautó Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06