Botrány
SZFE - A kuratórium lemondását követelik az egyetemet elfoglaló hallgatók
A diákok kedd délután tették közzé nyilatkozatukat a közösségi médiában is közvetített sajtótájékoztatón.
2020.09.01 19:20MTIA Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) keddtől fenntartó alapítvány kuratóriumának lemondását követelik azok a hallgatók, akik hétfőn éjjel elfoglalták az intézményt Budapesten.
A diákok kedd délután tették közzé nyilatkozatukat a közösségi médiában is közvetített sajtótájékoztatón.
Felidézték, hogy az egyetemet hétfőn éjfélkor elfoglalták, majd megkezdték a közös gondolkodást az egyetem jövőjéről és arról, hogy milyen képzésben szeretnének részt venni. Az intézménybe csak az "egyetem polgárait" engedik be.
A tájékoztatón elhangzott: a hallgatók elutasítják az SZFE modellváltásáról szóló törvényt a jelenlegi formájában, akárcsak a kuratórium és a felügyelőbizottság tagjait és kinevezésük módját. Elutasítják az új fenntartó által elfogadott alapdokumentumokat és elutasítanak "bármilyen, önkényesen kinevezett új vezetőséget".
A diákok közlésük szerint követelik egyebek mellett a szenátus jogköreinek visszaállítását és azt is, hogy az állam ne vonulhasson ki teljesen az egyetem finanszírozásából.
Az SZFE fenntartója szeptember 1-től a Színház- és Filmművészetért Alapítvány, a kuratórium elnöke Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója. Az SZFE vezetősége és a szenátus is lemondott szeptember elsejei hatállyal tisztségéről.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
- 20:58 Vihar - Több vármegyében is áramszünetet okozott a vihar
- 18:56 Vihar - A MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét
- 16:44 Vihar - Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06