Oktatás
Iskolaőr: testi kényszert csak akkor alkalmazunk, ha már elkerülhetetlen
Nem cél az erőszakos fellépés, de ha nagy a baj, előkerülhet a gumibot.
2020.09.01 08:34ma.hu"Ha már ott tartunk, hogy a diák vagy az apja ütni próbál, akkor mi is elővesszük a rosszabbik énünket. Végső esetben használhatunk gumibotot, könnygázsprét, bilincset, de az nem lehet cél, hogy péppé verjük a gyereket"- ezt nyilatkozta egy hamarosan munkába álló iskolaőr a Népszavának azzal kapcsolatban, hogy mit tanulnak a jelöltek a konfliktuskezelésről a felkészítésüket célzó tanfolyamon. A férfi az egyik dunántúli régióban végzi a tanfolyamot közel 40 társával együtt. Név nélkül elmondta, hogy mindig az adott helyzet dönti el, hogyan járnak el.
"Ha például Pistike egyest kapott, és dühében szétrúgja a padot, akkor csak felszólítjuk a cselekmény abbahagyásra" - mondta az iskolaőr, aki egyébként profinak és sokrétűnek érzi a tanfolyamot, ahol az óraadók a rendőrségtől és a Klebesberg Központtól érkeztek. Többször is hangsúlyozta, hogy arra oktatják őket, a konfliktusokat megelőzni kell. Hozzátette:
"A fő cél, hogy udvarias, de határozott fellépéssel előzzük meg a nagyobb bajt, testi kényszert csak akkor alkalmazunk, ha már elkerülhetetlen."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06