Bűncselekmény

Ásóval támadtak egy gyermekekkel sétáló családra Kiskunhalason

A vádlottak agresszív közeledésétől megijedve a család futni kezdett hazafelé. Épp be tudták csukni a kaput maguk mögött, amikor támadóik a házon kívül rekedve, utolérték őket.

2020.08.12 12:02ma.hu

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt vádat emelt két férfival szemben, akik az utcán ásóval egy rendezvényről hazafelé tartó családra támadtak, majd további társaikkal kiegészülve egy arra járó párra is rátámadtak.

A vád szerint a kiskunhalasi család - nagyszülők, szülők és gyermekek - 2019. szeptember 6-án este 9 órakor egy rendezvényről gyalog tartott hazafelé. Meglátta őket a fiatalabb vádlott, aki minden előzmény nélkül egy ásót vett magához és azzal vádlott társával együtt fenyegetőn szaladni kezdett feléjük. A vádlottak agresszív közeledésétől megijedve a család futni kezdett hazafelé. Épp be tudták csukni a kaput maguk mögött, amikor támadóik a házon kívül rekedve, utolérték őket. Ekkor az egyik vádlott az ásóval a ház kapuját ütni kezdte, miközben társával együtt azzal fenyegetőzött, hogy agyonverik az ott lakókat. Támadásuk következtében kitört az utcafronti szárnyas ablak is. A vádlottak csak annak hatására hagyták el a helyszínt, hogy a családfő kilátásba helyezte, hogy hívja a rendőrséget.

A vádlottakhoz távozásuk után ismeretlen személyek is csatlakoztak, majd az így 5-6 főre duzzadt társaság összetalálkozott egy szintén hazafelé tartó párral. A vádlottak és a társaságukban lévő személyek velük szemben is erőszakosan léptek fel, a férfit a falhoz szorították, egyikük egy tárggyal fejbe is verte, míg a női sértett a dulakodás során a combján sérült meg.

Az ásóval támadó vádlottak kihívóan közöségellenes, erőszakos fellépésétől a jelenlévők nagyon megriadtak.

Az ügyészség mindkét férfit csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével vádolja és ezért velük szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban - tárgyalás mellőzésével - végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A vádlottak ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.