Koronavírus/Felvételi

ELTE: a kollégiumokban is változásokat vezettek be

A járványhelyzetre tekintettel a kollégiumokban is több változást vezetett be az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE); alternatív szálláshelyeket is kínálnak kollégistáik számára.

2020.08.06 15:24MTI

Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja közleményében azt írta: a szobákban elszállásolható diákok számát kettőre csökkentették, hogy az ajánlott védőtávolság tartható legyen, továbbá kézfertőtlenítőket helyeztek ki a bejáratoknál, és a takarítás is gyakoribb lesz az épületekben.

Kiemelte: alternatív szálláslehetőségeket is elérhetővé tettek, amelyekre - a nemrég lezárult kollégiumi felvételi adatai alapján - nyitottak az ELTE kollégistái: csaknem 90 százalékuk nyilatkozott ugyanis úgy, hogy kollégiumi férőhely hiányában élne a lakhatási támogatással a következő félévben.

Az óvintézkedések miatti létszámkorlátozás az ELTE vidéki kollégiumait nem érinti. A fővárosban a kieső férőhelyeket a magánkollégiumi kapacitások bővítésével és olcsó albérleti lehetőségekkel pótolják. Az ilyen magánszállás bérléséhez lakhatási támogatást is nyújtanak a hallgatóknak, ennek összege 20-40 ezer forint havonta.

Az ELTE 17 kollégiumot és szakkollégiumot működtet vagy bérel az országban, ezek közül 11 Budapesten található. Kollégiumi épületein kívül egy csaknem 200 ember elhelyezésére szolgáló apartmanházat vettek bérbe a magyar hallgatók számára, a nemzetközi hallgatók részére pedig egy 500 férőhelyes magánszállást biztosítanak, valamint további 900-1300 férőhelyet kötöttek le kedvezményes áron elérhető szálláshelyeken, így összesen körülbelül 1600-2000 hallgató elszállásolására alkalmas albérleti és magánkollégiumi lehetőség érhető majd el a diákok számára.

Azt írták: az alternatív szálláslehetőségek nagy része a belvárosban, illetve jó közlekedésnél található, és az ELTE által biztosított lakhatási hozzájárulásnak köszönhetően a hallgatóknak jellemzően csupán 15-35 ezer forintot kell ezekért havonta fizetniük. Tervezik továbbá, hogy 2021 februárjától ismét üzembe helyezik a Kunigunda úti, jelenleg felújítás alatt lévő kollégium B épületét, ami 518 kívül-belül megújított, önálló fürdőszobás férőhelyet jelent majd a kollégistáknak.

Az egyetem azt is tervezi, hogy önkéntes alapon és indokolt esetben támogatja a koronavírusteszt elvégzését. Jelenleg vizsgálják, hogy ez milyen keretrendszerben és pénzügyi feltételek mellett valósítható meg - olvasható a kancellári közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.