Bűncselekmény
Székhez kötözték, kegyetlenül megkínozták és kifosztották a debreceni nyugdíjast
A vádhatóság társtettesként, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, valamint erőszakkal, felfegyverkezve, társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntette és csalás bűntette miatt emelt vádat a két, többszörösen büntetett előéletű vádlottal szemben.
2020.08.03 13:34ma.huA törvényszék azonban az élet elleni bűncselekmény helyett erőszakos cselekményüket rablás, testi sértés, illetve személyi szabadság megsértése bűntettének minősítette.
A nem jogerős ítélet tényállása szerint a két vádlott a megyeszékhely külvárosában, a késő esti órákban, kerítéslécet ragadva tört rá az idős, beteg sértettre és bántalmazta őt. Késsel, valamint házának felgyújtásával is fenyegették, majd készpénzének, telefonjának, és bankkártyájának átadására kényszerítették. Ezután egy zsinórral a székéhez kötözték, száját betömték és leragasztották, testére különböző súlyos tárgyakat helyeztek, így hagyták kora hajnalban a sorsára. A gátlástalan elkövetők nyomban kifosztották a sértett bankszámláját, a csalással felvett összeget pedig elvásárolták.
A sértett arcán és halántékán súlyos koponyatöréses sérüléseket szenvedett. Ujját eltörték, és agyburok alatti vérzéses sérülése is keletkezett. Amikor a következő napon rátaláltak, már életveszélyes állapotban volt. Mozgásképtelenséget eredményező lekötözése, az étel-és italfogyasztás tartós hiánya fokozott testi és lelki gyötrelemmel járt.
A törvényszék álláspontja szerint a vádlottak -a betegségei miatt a bűncselekmények elhárítására korlátozottan képes- sértettet értékeinek megszerzése végett kínozták, de meg nem ölték, noha megtehették volna. Lekötözésével pedig a segélykérésben szándékozták megakadályozni. Ölési szándék hiányában 12, illetve 14 évi fegyházbüntetés szabott ki, 10-10 évre a közügyektől is eltiltotta őket.
A vádhatóság részben téves jogi minősítés miatt, a büntetések súlyosítása és vagyonelkobzás alkalmazása céljából fellebbezett.
A fellebbviteli főügyészség azonos álláspontja szerint a vádlottak erőszakos magatartásának minősítése törvénysértő. A támadók mindent megtettek azért, hogy a sértett meghaljon. A sértett azért élte túl a támadást, mert a szomszéd beavatkozott. A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére is elkövetett emberölés bűntette kísérletének megállapításának van helye. A fellebbviteli főügyészség az egyik vádlottal szemben életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását, a másik vádlott büntetésének számottevő súlyosítását, valamint vagyonelkobzás alkalmazását indítványozta.
Az ügyészségi, valamint a felmentés, illetve enyhítés végett bejelentett védői fellebbezések alapján a büntetőügyben a Debreceni Ítélőtábla határoz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


