Nem jutnak dűlőre, kirohantak a tárgyalásról
Ferihegyi sztrájk - Újabb eredménytelen egyeztetés
A szerdai egyeztetés is eredmény nélkül ért véget Ferihegyen, a Budapest Airport szerint a szakszervezetek meg sem hallgatták a munkáltató kompenzációs javaslatait. A BA szerdai közleménye szerint a szakszervezetek nem voltak kíváncsiak a kompenzációs rendszerre, megérkeztek, majd "kirohantak" a tárgyalásról.
2009.01.21 12:38MTIA BA csütörtökön délelőtt 10 órakor újabb, "remélhetőleg hasznosabb" tárgyalásra várja a szakszervezeteket az új kollektív szerződésről.
A repülőtéren sztrájkot hirdetett két érdekképviselet, a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ), valamint a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók (RDSZSZ) szakszervezete reggel 6 órakor függesztette fel a sztrájkot, egyben jelezték: bármikor újra meghirdethetik a munkabeszüntetést.
A szakszervezetek december 10-én hirdettek sztrájkot követeléseik nyomatékosítása érdekében, majd december 22-én felfüggesztették és január 19-én délután újraindították.
Járatot nem kellett törölni a sztrájk ideje alatt, a gépek menetrend szerint közlekedtek, de az 1-es terminált bezárta a BA. Szerdán döntenek arról, hogy mikor nyitják újra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:11 Halálos áldozatot követelt az ítéletidő Szerbiában
- 6:10 Holtan találtak egy volt brit tengerészgyalogost
- 5:09 Bukarestben nyitott videójáték-fejlesztő stúdiót az Amazon
- 0:29 A hétvégén rendezik meg a Múzeumok majálisát a Nemzeti Múzeumban és a Múzeumkertben
- 23:44 Lackfi János és Barsi Balázs kapta idén a Stephanus-díjat
- 22:25 Letartóztatták korrupció miatt az orosz védelmi minisztérium személyzeti főnökét
- 21:24 Majoross Gergely lett a magyar férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06