Bölcsődefejlesztés

Miniszteri biztos: több mint 51 ezer bölcsődei férőhely van

Az eddigi fejlesztések az ország minden megyéjét érintették, s az elmúlt pár évben több mint 120 milliárd forintot költöttek erre a célra.

2020.07.03 23:30MTI

Már több mint 51 ezer bölcsődés korú gyermek ellátása biztosított az ország 740 településén - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztosa péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Kovácsné Bárány Ildikó közölte: 2010-ben még csak 326 ilyen település volt, de 2017-hez képest is 200-zal több településen érhető el valamilyen bölcsődei szolgáltatás. Ráadásul a férőhelyek száma is ötezerrel bővült az elmúlt három évben.

A cél az - fűzte hozzá a miniszteri biztos -, hogy 2022-re 70 ezer bölcsődei férőhely legyen az országban, ezért jelentős fejlesztéseket fognak végrehajtani.

Kitért arra is, az eddigi fejlesztések az ország minden megyéjét érintették, s az elmúlt pár évben több mint 120 milliárd forintot költöttek erre a célra.

"Soha ennyi fejlesztési forrás a bölcsődei területen nem volt, mint jelenleg, illetve az elmúlt pár évben" - hangsúlyozta Kovácsné Bárány Ildikó, hozzátéve, hogy négyszer akkora támogatást kapnak a bölcsődék fenntartói, mint 2010-ben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.