Bűncselekmény
Letartóztatták az újszülöttet lomok közé rejtő férfit
Felesége mentőt akart hívni, de a férfi életveszélyesen megfenyegette, ha bárkinek szól a gyermek születéséről.
2020.06.15 18:26MTIEgy 16 évvel ezelőtt történt bűncselekmény ügyében hozott döntést hétfőn a bíróság: elrendelte egy férfi letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy lomtalanításkor hulladék közé rejtett egy újszülöttet - közölte a Budapest Környéki Törvényszék a honlapján.
A közlemény szerint az eset 2004 szeptemberében történt: a gyanúsított akkori felesége a családi házukban egy életképes gyermeket hozott a világra; a férfi az újszülöttet becsomagolta, majd hajnalban az utcára vitte és a lomtalanítási hulladék közé rejtette. A nő mentőt akart hívni, de a férfi életveszélyesen megfenyegette, ha bárkinek szól a gyermek születéséről.
Az újszülött holttestét még aznap délelőtt megtalálták, azonban ekkor már egy külterületi szeméttelepen volt a hulladékok között. Halálát kihűlés, magárahagyottság és ellátatlanság, illetve fulladás okozta.
A gyanúsított terhére rótt bűncselekmény - tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntette - 10 évtől 15 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető. A személyisége, valamint a bűncselekmény erőszakos jellege miatt tartani lehet attól, hogy a férfi a bizonyítást a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével veszélyeztetné - olvasható a közleményben.
A bíróság a gyanúsítottat meghallgatta és az indítvány szerint elrendelte a letartóztatását, az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb július 15-ig. A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezéssel élt, így az nem végleges, de végrehajtható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06